Homokóra életünk
a feltöltött homokszemek
apró percekként lehullnak
szabadon majd megfordulnak
szemembe nedveket csalnak
mik majd könnyként csúsznak
lassan végig arcomon
s államon már mint hömpölygő áradat
zuhatagként hull alá
sercegéssel talpam alatt
gondolatok posványában keresgélek
látod a fránya evilági életet
milyen messzire sodort
és észrevétlen tőlem
s bár a szívem talán
a te kezedben maradt
most már tudom hogy odaraktam
sokszor éreztem is erős szorításod
majd mikor elengedted
könnyeim is elapadtak
az alábukó homokszemek
a mutatott percbe belefagytak
s lelkem kikopott a rátört ürességtől
és a fájdalomtól most is érzem
a te fájdalmad az én szenvedésemmé vált
csak nem érted apró hangulatválságaim
hisz még mindig olyan messze vagy
a közeledben rámterülő árnyékod
tart melegen vágyittas álmodásban
