Tétova várakozás
egymással szemben ülünk
a lélek-tükrében keresünk valamit
a másik érzéseit sorsát
a káprázat ellen
egy pillanatra behunyjuk
fogjuk egymás kezét simogatjuk
gondolatban máris vétkezünk
de mi egymással vagyunk
a kivirulóvágy jelenik meg
már az arcodon is
s a szemhéjamon át is látom
tétova némaságodon
talán menekülnél
s érzem bőrödön ahogy fogom a kezed
hogy feszítenek az idegek
minden izmod ugrásra készem kivár
ugrani kell a vágyak mezejére
vagy csak menekülni
mert még nagyobb a félsz
s most arra gondolsz
elfelejtetted
oly régen nem jártál a vágyak mezején
talán még fel is ugranál
elrohannál
hogy többet ne is lássalak
hisz azt nem lehet
foglak el nem engedlek
kinyitott szemünk találkozik
olvassuk egymást
az óvatosságot és a sürgetést
a maradást és az elszaladást
mindent odaadni
és mindent odahagyni állapotát
s látom vágyaid vibrálását
közelítenek
te még kivársz
várod a bátorító simogatást
egy pillantást
mi áttöri az évek alatt felépített bástyáidat
a felmentést a kitörni kész szenvedélyeidre
egyben az utolsó esélyt
a jobb életre végre
az élet alkonyán érkező boldogságra
látom feladod a menekülést
nincs is erőd az elfutáshoz
tested és eszed
már csak az emlékekből
újraépítkező képeket keresi
csak az odaadásra hallgat
és az érintés varázsát lesi
az ölelkezés mámorában fürdik
lelked is mosolyog
s kacagó szemeid
lassan visszanyerik ragyogó fényük
az ezüstnyár adott eséllyel
kiborult szenvedéllyel ...
