A fényen túlra
olykor ha egyedül vagyok
szomorúan rád gondolok
itt kellene lenned mindig
hogy ilyenkor karjaidba végy és ölelj
mert csak az űzheti el szomorúságom
veled felejteném megannyi bánatom
ábrándos barna szemeddel néznél
és beszélnél hozzám
simogatnának gyengéden pilláid
ahogy a kezed a szád mindened
s ajkaid játéka a feszült húrokon
repítene a fényen túlra
nem csak egyedül
vinnélek magammal
a kielégülés sikolyával torkodon
csak örömtől duzzadó aléltságodból
fel ne ébredj
még rájöhetsz
hogy mehetnél akár
egyedül
