Emberöltőnyi rajongás
ugye te elmondanád mikor azt kívánnád
hogy szép szavakkal hazudjam az álmomat
ha azt kérdeznéd hogyan aludtam
jól tudhatnád akkori éltemet
hogy milyen is a hidegen fénylő csillagok alatt
a kicsit pislákoló fénysugarukban
minden groteszk és vibrál körülöttem
és mozdulatlan az éjsötét világ bennem is
de mikor a hajnal kinyitja ablakát
a villódzó fények képekké lesznek
arcodat rajzolják
a halványuló téli csillagok szürkeségében
ugye te sem akarod ahogyan én sem
hogy kitagadjam magamból életem
bár nélküled az enyémben semmi örömöm
s remélem csak-csak megérted létem
benne a dúsgazdag lelkemet
s hogy mégis mennyire kietlen életem
*
szépencsengő lágy énekek szólnak
mint szférák zenéje arra írtam
betűket szavakat gyorsan egymás után
sokszor förtelem és érzelem
fülledt levegőjű szobámat írtam a sorokba
*
de ha nem vagy velem olyan vagyok mint egy vaktérkép
üres és jeltelen kihűlt
lávakövekbe merevedett életem
csonthalommá silányodó életek őrzik a népeket
fehéreket feketéket és az összes átmenetet
feljegyzik kidermedt fekete padlókövekre
és életem vaktérképe ezektől elevenedik meg
lássa csak mindenki ki volt a boldogságban
ki élte meg félelem nélkül szerényen
az emberöltőnyi rajongást
1000
