Törődj mindig velem
törődj mindig velem
nézd
megkérgesedtem álmaimban
néha már nem bírom
ilyenkor sírnom kellene
de nem emlékszem milyenek a könnyek
törődj velem mindig
mikor elfognak
sarokba állítanak
a sunyin rámtámadó félelmek
mik régről érkeznek
de megölik a jövőt
ezek a kétségek
törődj mindig velem
ha kell halld
a némaságba burkolózott sóhajokat
mik szitáló esőként hullanak
betakarnak minket és minden szépet
törődj mindig velem
érezd meg
mikor lelkem zsugorodva üvöltve
keresi rejtekét szűkölve megbújik ott legbelül
csak hogy rejtse fájdalmát
előled inkább önmagában tűnik el
törődj mindig velem
hisz megbénítanak
mikor lakatokkal zárnak körül
a szégyellni való vágyak
a kielégíthetetlen éretlen érzések
mik a múltban közönybe fúltak
törődj mindig velem
nyisd még szélesebbre
titkolni kényszerült álmaim vasajtaját
hogy megismerd áldott áldatlan valómat
kikényszerített hazug igazságomat
hogy lásd éltemet és mostani napjaimat
törődj mindig velem
ölelj magadhoz
fájdalmaim őrzött üzeneteit édesítsd
testem izzadságba ágyazott vergődését
mert szavakat most úgysem érthetek
helyettesítse ezeket ölelő szorításod
törődj mindig velem
válj láthatatlanná
hogy csak bennem élhess velem tovább
s a különéletünk tűnjön el
nyomtalanul létezzünk együtt egymásban
… és a környezet morgása is elül
