Léna
szétfolyó szibériai nyár
aranyló levélzsongás
szél rázza a fákat
ablak előtt szidom a mákat
nem vagy s ez tudatig hat
sír az ablak szél veri
barnásfeketén tekint minden háztető
asztalom felé kérdőn
Léna szemei néznek
vágytól égnek
süket csend szobámon túl az úr
csak a szél zizeg magányos levelek közt túr
nyüzsgő hangyaboly
elevenedik a város
Lénát várom a sarok mögül
az őrjítő őszi némaságban
hol szél rázza az őszülő fákat
szidom a léha mákat
nem vagy
s már nem is látlak
7111