Majd ha már
majd ha már együtt leszünk
biztosan tűz mellé ülünk
s csak fogom a kezed
és a kesernyés szagú
pattogó lángok
billegő fényénél
nézem a szemed
a gyönyörű lelked
tükörként álmaidat mutatja
ujjaid combomon szaladgálnak
buja játékuk csitítom
csendben nézem
kívülről ezt a képet
fülembe sugdosott
szavaid vallomásaid
festettek álmaimra
mint kifeszített vászonra
valóságot és könnyeket
reménységet szerelmet
láthatjuk majd hogyan
változtattál alakítottál
csiszolt gyémántoddá
kidobott egyedüllétem
nézlek fogom a kezed
behunyt szemed
remeg vibrál a képzelet
mikor csókolgatom
billegő lángokkal
árnyainak táncával ölellek
a kifeszített vászonra festett
álomképet soha tűzbe
nem vetem nem hagyhatom
eddigi életem
bár kedvedért kidobom
lángokba belebukjon
maradjunk így meg
a magunk szentségében
a hajnali derengésből kikelő
napot áldjuk hogy
bevilágítsa hitetlen világunk
szenvedő éjszakáit is
