Az alvó kedveshez
elaludtál
nem voltál ily pucér ily sápadt ily szép
nem voltál soha
ágyon ily soká nem pihentél még
nehézkes tölgyek őrizték ezt az álmot
mely nem volt lágyabb érzéssel teltebb soha
fekete szobád kárpitja védte e szerelmet
friss még a sír már virág sincs
szép kikelet nem jár azóta vihar zordabb
nem volt még pucérabb mióta jött e vihar
függönye mögött vitted életed szeretőjét
mily szép mily gyöngéd mily lágy
nem volt még melegebb a vágy
nem volt érzőbb zuzmó
nem volt virág sötétebb
tulipán bibéje mezítelenebb
mint mi látszik a tölgyfakoporsó résein át
a zöldes víz nem volt ily hűs
szirmait dobja rád a kikerics
a felrobbant hegyek árja
ily csókkal nem csobbant még
a gondolat ilyen mély nem volt soha
lépése nyoma sem látszik
halkan surranva kerülgeti friss sírod
s a zene soha nem volt furcsább
mint amilyent a kőben zsongsz
kedvesem
