Óvlak a világtól
megkeményedett szemedben
megtörő vibráló fényeken
csodálkozás
kicsorduló könnyeid
permetcseppjeiben hal el
a siralmas magány álomvilága
az éjszaka besűrűsödő párájában lebeg
mindannyiunk felett
a gyorsan kihűlő áramlatok csendje
és a kifagyott tiszta levegőben
szilánkosan ránkvirító hold
telifénye belénk kapaszkodik
és lassú zuhanással repülünk álmainkba
mélyének gyönyöre
sikolyokkal szaggatja a beszorult hangodat
és a mélysötét éjszaka rakta párnák között
testünk összeölelkezik
és önmagunkat a másikhoz engedjük
az ölünkbe fújt varázslatok
mintha hangod fogna
és ringatna az öröm útján
mint a holdfényes éjszakában
szerelmem
mikor lebbenő árnyékként vetül
az ágyszagú kietlen világra
s borul kifeszült testemre szomjas vágyad
ajkaink suttogják egymásnak a mámor ígéretét
a sötétbe belepiruló arcunk
halovány fénye csillantja szemed ragyogását
a vágyaknak adott szenvedélyek
csendtörő hangjai
óvlak a szétszaggató világtól
fényeitől magunknak
