Ahogy én szeretlek téged
annyira zöldes és szürkés minden
bár szakadó eső csíkozza fel
és kétszínűség milyen töményen
látva ezt már döntöttem - megyünk
induljunk előre hátrahagyva e kertet
az esőt mely ösvényeket vágott
a ragacsos porba s belé csókolta
a lehajló virágok illatát is
siessünk menjünk amíg lehet
futva köpenyem alatt a házig
csak meg nem állapítsd rólam is
mennyire őrült könnyelmű vagyok
betartom nem beszélek csak a visszatérő
madárzsivaj a lombok közt a levelek is
susognak a szélben már válásra készülnek
ami most még annyira sértőnek tűnik
de ez hihetetlen és mérhetetlen bántó
minden rémítő kiáltás mikor hirtelen hangosan
elszólom magamban a bánatom összetöröm
a csendet a madárfüttyöt komoly beszédeket
mik régóta járják maró útjukat életemen
izzadó szolga hadak teste fölött
kifényezett lakkozott kékség az ég
kövéredőre felfújódó felhők kúsznak
innen alig látható moccanásokkal
tétova mozdulattal zavartan súgnak
nem lehet alattuk elbújni sem
nincs ott alattuk egy sötét sarok se
ahol a takarásban egybeolvadhatnánk
a szárnyaló rajzolatával a képzeletnek
de itt a lepkék sem élednek fel
a fatörzsek korhadékba szorult élettel
csoda naplemente nap napon át
holnap is megint az izzó kínos forróság
agyonnyomja a nappalok életét
az esti fényeken szőtt hálóba akadva
egy légy megállás nélkül köröz
mintha egy örökmozgó játék lenne
apró kezekben a néma árus pultja felett
zizegve mered a hűlő fellegekre
s ahogy én szeretlek téged nézek
ahogy létezik az esti lélegzetvételben
a néma lelkek útja fények mezeje
a kék ég elvékonyodó fátylain
sugarak érnek el a fák között
akár ahogy csak én szeretlek
fatörzsek közt érkező fények tapadnak
ránk villódzanak az esti néma csöndben
a feldíszített ágak sóhaja közt az álmok
feltörnek - hunyorogva simulnak a csillagfények
csillapodnak az estével takart járatokon át
1110
