Az utcánlét
csontig hatoló hideg rogyaszt
pedig most ha kellene se lenne más
a földre fekhetek csak
de fölkelnék mégis megint
mint annyiszor már
hogy az élettől remegő lábam
új talajt találjon
hogy visszalökjön az élet vígalmába
csak úgy a maga szakállára
közben meg a lelkem sivít
ordítva fújtat
a mostba került világomra
mi bömbölve tör át mindenen
és tovább pusztítja sajgó világom
s minduntalan felrepeszt itt benn
soha nem múló hegeket
1003
