Képzeletembe ágyazta
képzeletembe ágyazta magát a tavasz
felrobbannak az álmok
szerelmed festményeinek romantika-színeit
hasogatja a halványuló alkonyi napfény
villanás a szememben
fényképedről jött emléked ragyogása
elnyomja az alkonyi napot és
a kézben fogott időt elengedve
a létezés örök tüzét tovább szítja
és soha ki nem hunyó parazsát
tengerfenéki amforákba zárja
hogy dédelgetett lelkedet ragyogásba emelje
simogatott vágyainkat
repüljünk együtt a végtelen életben
és a fényképeden merengő szemed csillogása
olvasztó mosolyod
hatol át lelkemen testemen
s magához ölel
lebegve velem száll a szemedbe
