Élhetném minden percemet
hiányod ugyanúgy égeti bőrömet
mint a pásztorok ostorcsapása
s ahogy a mindennapok láncaival fonod össze
és egy oszlophoz kötözöd szívem
marcangolhassák csak a kegyetlen lelkek keselyűi
de mind hiába hisz nincs oly teremtmény
mi eltántoríthatna tőled vágyaim netovábbja
kivárom mégha ólomlábakon járva indulsz is felém
és nem vagy oly messze sem hogy az elkedvetleníthetne
vakká is tehetnél csak tudd belülről mindig látlak
mert gondolataimat a neked adott szívem tette látóvá
és öledben lelt otthonom melegében pihengetve
szerelmed élethálójával betakarózva
élhetném ami még maradt minden percemet
