Fétiseink
megsárgult fényképen kacagva visszanéző arcod
és csillogó szemed látom mindig
mikor hosszú hajadat kócolva
helyettem is boldogságot játszik a szél
gyakran visszatér
s ahol megálltál
te is fordulsz egy kapu felé
faragott súlyos tölgyfából
mintha azon át mennél
valahová vissza
ahonnan el sem jöttél soha
szerelmem mindig erről álmodott
gyötrött vánszorgó évtizedekben
a kapuhoz min kiléptél folyton visszanézve
mindig ott láttalak
most is
féltett magamba zárt fétisem lettél
a fakult szakadozott fényképeddel
ahogyan tiéddé lett a megfoghatatlan
viszonozni mit nem lehet
a szerelmet a kiérdemelt életed
csak egyszerűen add nekem magad
végre s a kapunál lépj vissza
kiböjtölt életembe
