Úgy kell állnom - Paul Éluard nyomán
úgy kell állnom a nők bája előtt itt
mint tűz előtt a kisgyerek
kétkedőn mosolyog könnyes csillogó szeme
és ebben a tájképben minden mozog ahogy bennem is
tükröződések homálya és ragyognak
a mezítelen testeket tükörképként vetítve
az évszakok ölelésébe
számtalan okot veszíthetek magam is
az útnélküli vidéken járva a határtalan ég alján itt
a tegnapi szép okok még ismeretlenek
és többé sosem felejthetem már őket
pillantásod szépek önmaguk kulcsai is leányok
a tájban ahol a természet buján az enyém lett
az első tűz előtti tűz
parancsolja meg erőmnek
a felismert csillagok
a földön az égen legfelül szívemen kívül és belül
a második rügyből lett első zöld levélke
óvja a tenger szárnyaszegett permete
hogy felemelt karjaink hegyén keljen fel a nap
s úgy kell itt állnom a nők bája előtt
mintha felemelt karjaim égnének
a felkelt nap tüzében
