Az én honlapom

Honlap-menü
A fejezet kategóriái

Kedvenc könyveim

Főoldal » Fájlok

A katalógusban található bejegyzések összesen: 276
Mutatott bejegyzések: 41-50
Oldalak: « 1 2 3 4 5 6 7 ... 27 28 »

Volt egyszer egy gyönyörű szép királylány, ő a harmadik leánya volt a királynak. Szépségéért messze földről elzarándokoltak megnézni. Venus istennő azonban megirigyelte őt szépsége miatt, és mert elmaradtak az áldozatok, sőt voltak akik már hozzá fohászkodtak. Bosszút forralt, hívta fiát Cupidót (Ámor), megmutatta neki a leányt s arra kérte, hogy egy nyomorult sorsú emberrel hozza össze (szeressen bele). Psychének szépsége ellenére sem voltak udvarlói, csak csodálták, nem szeretett bele senki egy férfi sem, s nem kérte meg kezét senki. A delphoi jóslatot követve szülei kitették egy hegycsúcs tetejére, és magára hagyták, hogy a neki kirendelt sors beteljesedhessen rajta. Azonban nem halt meg itt. Egyedül maradva egy palotát pillantott meg, s bemerészkedett. Bent furcsa dolgot lát, hallja szolgák mozgását és beszédét, és ki is szolgálják azok őt, de Psyché nem látja a szolgákat. Psyché éjjelre is ott marad. Ekkor érkezik meg a ház ura, aki megmondja neki mindezzel rendelkezhet, ha az éjjeleket vele tölti. Psychének nem lévén senkije bele megy ebbe. A férfi, aki valójában Cupido csak éjjelenként tér be palotájába, Psychének nem árulja el kilétét, sőt még arcát sem láthatja...

 

Antik könyveim | Megtekintések száma: 484 | Letöltések: 1 | Hozzáadta:: dbogar | Dátum: 2015-11-10 | Hozzászólások (0)

Steiger Kornél által megírt "utószóval" és jegyzetekkel kiegészített kiadás. Az athéni Stoa, a Csarnok bölcsei Hérakleitos követőinek tartották magukat abban, hogy a Mindenség tüzes Szellemét tudták önlelkük magvául. Ezek a lelkek nem éreztek magukban többé visszaemlékezést a mindeneknek alakot és ezzel létet adó Ősképekre, mint Platón. Nem hordták magukban e visszaemlékezés helyén azt a készséget sem, hogy legalább a Természet és az emberi létformák végtelen változataiban felismerjék az Ősképek kibontakozását, mint Aristotelés. Nem belülről, mintegy ős emlékezésből, bontakozó s nem is a világra kinyílt lelkek, hanem elvirágzottak, leszáradók, magbamenők. Tiszta, tüzes magba. A mag örvénye bennük: a Világ tűz-múltja, amelyből minden jött s amelybe minden visszatér...
 

 

Antik könyveim | Megtekintések száma: 436 | Letöltések: 1 | Hozzáadta:: dbogar | Dátum: 2015-11-08 | Hozzászólások (0)

A tudásról, a létről, a logoszról, a keletkezésről és az elmúlásról, a változásról, a mozgásról, a természetről, az emberi közösségről, az éthoszról szóló kérdéseket taglalják a preszókratikus gondolkodók töredékei. Kötetünkben Thalész, Anaximandrosz, Anaximenész, Herakleltosz, a püthagoreusok, Xenophanész, Parmenidész, Zénón, Melisszosz és Anaxagorasz fragmentumai olvashatók.

Antik könyveim | Megtekintések száma: 451 | Letöltések: 1 | Hozzáadta:: dbogar | Dátum: 2015-11-08 | Hozzászólások (1)

A mű címadója történeti  személy,   150-170 k. működhetett. Az általa alapított kultusznak feliratokon, pénzeken és egyéb ábrázolásokon is fennmaradt az emléke. Lukianosz művét nem sokkal abónoteikhoszi látogatása (165 k.) után írhatta, de nyilván a szereplő személyekre való tekintettel csak élete legvégén, 180 után adta ki. Az életét fenyegető álpróféta elleni személyes harag a főmotívum, de a divatos csodatörténetek ezúttal kevéssé ironikus paródiája is szeme előtt volt, csakúgy, mint a római birodalmat elárasztó babonás hiedelmek szemfényvesztő terjesztőinek leleplezése és az epikureizmus mindezzel szembeszálló felvilágosultságának dicsérete.

Antik könyveim | Megtekintések száma: 422 | Letöltések: 1 | Hozzáadta:: dbogar | Dátum: 2015-11-06 | Hozzászólások (0)

Egy furfangos szolga a legváratlanabb pillanatokban és a legügyesebb cselekkel tesz keresztbe gazdájának, a hetvenkedő és gőgös katonának. Ám nemcsak a saját érdekében taktikázik: meg kell mentenie egy fiatal pár szerelmét. Ezzel egy olyan játékos sokszög alakul ki, és olyan kalandok kezdődnek, hogy csak kapkodjuk a fejünket, és fogjuk a hasunkat. Egy biztos, a szolgának gyorsan kell cselekednie, mert az idő rohamosan fogy, és a katona egyre elviselhetetlenebb.
A római komédia nagymesterének, Plautusnak a művei már születésük idején is különlegesnek számítottak metsző humorukkal, kalandos, csattanós szerkesztésükkel, remek párbeszédeikkel, korukat megelőző, szinte modern szemléletükkel és kegyetlenül pontos emberábrázolásukkal. Plautus páratlan nyelvmester is volt, szinte tobzódik a nyelvi játékokban, tréfás fordulatokban.

 

Antik könyveim | Megtekintések száma: 424 | Letöltések: 1 | Hozzáadta:: dbogar | Dátum: 2015-11-06 | Hozzászólások (0)

Szókratész (Kr.e.470-Kr.e.399) a görög filozófia nagy korszakának vezéralakja. Elsősorban a megismerés lehetőségét és feltételeit vizsgálta. Ismerőst, ismeretlent megszólított és mintha maga kérne felvilágosítást, sajátos módon kérdezve igyekezett a dolgok mélyére hatolni. A kérdések és válaszok során fokozatosan derült fény a valamit tudni vélő megkérdezett tudatlanságára, miközben Szókratész magáról azt állította: nem tud semmit, kivéve azt az egyet, hogy semmit sem tud. A politikától távol tartotta magát, az ifjak s polgártársai erkölcsi nemesítésének szentelte életét. Egy emberöltőn át tanította az athéniakat, amikor Kr.e. 399-ben bevádolták a város elöljáróinál az ifjúság megrontásáért és istentagadásért, fejére halálbüntetést kérve. Miért ítélte halálra a világ egyik legjobban működő demokráciája a világ egyik legtisztábban gondolkodó elméjét? – A kérdés máig megválaszolatlan. Maga Szókratész soha nem írt semmit, gondolatait tanítványai örökítették meg, köztük a legkiválóbb, Platón (Kr.e.427-347). Haumann Péter előadását évtizedekig élvezhettük tekintetünket a színpadra szegezve –, most az olvasósarokban kényelmesen hátradőlve tehetjük ugyanezt...
 

Antik könyveim | Megtekintések száma: 439 | Letöltések: 1 | Hozzáadta:: dbogar | Dátum: 2015-11-06 | Hozzászólások (0)

Több mint másfél évezred távlatából ma már kijelenthetjük azt, amit sem Polübiosz, sem Sallustius nem sejtetett előre: az imperium Romanum a valaha létezett leghosszabb életű birodalommá vált. Az előre prognosztizált bukás csak elképzelhetetlenül hosszú idő múltán: Nyugaton − a történészi hagyomány szerint − 476-ban, Keleten pedig csak 1453-ban következett be. Ha egyáltalán bekövetkezett. A „birodalmi béke” korszakának hivatott és hivatásos dalnoka, Vergilius − akit talán nem minden ok nélkül ruháztak fel a középkorban prófétai tulajdonságokkal −, Juppiter szájába adta a „vég- és határ nélküli birodalomról” szóló kijelentést...

 

Folyóirat cikkek | Megtekintések száma: 568 | Letöltések: 280 | Hozzáadta:: dbogar | Dátum: 2015-11-03 | Hozzászólások (0)

De bello Gallico (A gall háború) című emlékiratában évek szerinti rendben eleveníti fel az eseményeket. Meggyőző és megnyerő pontossággal írja le az egyes térségek földrajzi képét, harcmodorát, szokásait, vallási hagyományait. Takarékoskodik a szóval. Hátrapillantó vagy kiegészítő epizódokat csak akkor iktat az események elbeszélésébe, ha tetteinek indoklása az összefüggések megvilágítását követeli. Tárgyias szabatossággal követi nyomon a hadműveletek, tárgyalások, belső problémák alakulását. Szervezői és stratégai jelentőségét igyekszik hivalkodás nélkül, de mint a leghivatottabb vezér célratörő és célravezető eljárását bemutatni. Álszerénykedésre csakugyan nem volt oka, hiszen katonai és diplomáciai sikerei – az ellenség erőinek felmorzsolása és megosztása, az elpártoló szövetségesek szigorú megbüntetése, töméntelen rabszolga és zsákmány szerzése, új erődrendszerek és utak építése, hatalmas északi térségek hadászati és kereskedelmi meghódítása s biztosítása – a római állam érdekeit szolgálták. Arról persze hallgat, hogy eközben mérhetetlen vagyont szerzett önmaga is, vagy hogy a hadsereget – melynek katonái nemcsak a sikerekben, hanem a zsákmány szétosztásában s a jutalmazásokban is érdemük szerint részesültek – fokozatosan magánhadsereggé szervezte át. Azt is szemére vetették ellenfelei, hogy északi hadjárataiban nemegyszer hágta át a megállapodások, szerződések és az íratlan jog normáit; ő maga vagy mellőz egy-egy kényelmetlen mozzanatot, vagy éppen azt igyekszik bizonyítani, hogy sehol sem sértette meg a nemzetközi jogot...

Aulus Hirtius kiegészítése tárgyilag s időrendileg is kapcsolatot teremt Caesarnak De bello civili (A polgárháborúról) írt feljegyzéseihez... 
 

Antik könyveim | Megtekintések száma: 498 | Letöltések: 1 | Hozzáadta:: dbogar | Dátum: 2015-11-02 | Hozzászólások (0)

"Minden tudományos ismeretnek és a forma minden szépségének Görögországban rakták le az alapját." E szavakkal találóan jellemzi Herderaz egymással legszorosabb kapcsolatban álló görög irodalom és művészet világtörténeti jelentőségét. Görögországban teremtődtek meg a költészet maradandó alapformái: az eposz és a líra, a tragédia és a komédia. Görögországban gyökereznek a tudományok, amelyeket nem véletlenül illetünk még ma is legnagyobbrészt görög elnevezésekkel, és amelyek görög terminológiával dolgoznak. Itt virágzott ki, kezdetben a természettudománnyal legszorosabb kapcsolatban, a filozófia, a történetírás, a földrajz, valamint az orvostudomány. Emellett a legnagyobb tökéletességre fejlődött a rétorika, amelyet a politikai viszonyok hívtak életre. És mindezeken a területeken a görög irodalom teljességgel eredeti. Mert ha a görögök művészetükben és vallásukban - ahogy Platón egyik tanítványa mondja - "bármit vettek át idegen népektől, azt még nagyobb tökéletességre fejlesztették”, akkor irodalmuk, legalábbis teremtő korszakában, teljesen függetlennek mutatkozik idegen hatásoktól...

Más könyvek | Megtekintések száma: 616 | Letöltések: 316 | Hozzáadta:: dbogar | Dátum: 2015-11-02 | Hozzászólások (0)

Az istenek 26, illetve a tengeri istenek 14 párbeszéde mind olyan mítoszt jelenít meg, melyeket jól ismerünk Homérosz, Hésziodosz vagy más görög költők műveiből. Lukianosz korai művei. Az Istenek párbeszédei arisztophanészi szellemben készült mítosztravesztiák, áthangolva az író korára. A Tengeri istenek párbeszédei inkább írói ujjgyakorlatok közismert, mitológiai témákkal.

Antik könyveim | Megtekintések száma: 444 | Letöltések: 1 | Hozzáadta:: dbogar | Dátum: 2015-10-28 | Hozzászólások (0)