Kifehéredett fejjel
ha odaállok az ablakomhoz
szemben a házak tetején látom
a szemtelenül tollászkodó galambokat
turbékolásuk párjukat hívó hangjuk
messzire hallatszik
bánatuk a közeli templomtorony elvesztése
s körben az utcai fák ágai között
csivitelő madarak mindenfélék
látni ahogy kis csőrükben
hordanak mindenfélét fészkeikhez
hogy a tollakkal kibélelt helyre rakhassák tojásaikat
mások meg már a kicsiket táplálják sokat fordulnak
szívemben a fészekrakás a gondoskodás látványa
sebeket fakaszt a hiányodét
ilyenkor búslakodás telepszik rám
emlékeimben kutakodok
s szép szemed ragyogó fénye kísért
és jó érzés kerülget
ha legalább gondolatban belédmerülhetek
és legalább néhány pillanatra úgy érezhetek
mintha megint lágyan simogatna tekinteted
mely elhozta újból a tavaszt
olyan mint egy lágy selyemkendő a lombok között
a természet álmai fölött tört rám a szívemben
gyenge szellő játszadozik a lombok között
szeleburdi vigaszság ilyen korban sem szokatlan
de oldja a kétkedést a felhangzó halk mélabús dalocska
mintha csak nekünk szólna
ilyenkor azt képzelem hogy milyen jó lenne repülni
a végtelenül színes álmaimba
ahol mindenkit kinevező éjszakákon és napokon élnénk
kifehéredett fejjel elkapott szerelemmel
