Bukó holdad új napja  
   
 csendbe hasító fájdalmas asszonykiáltás 
 töri szét nyugalmas estemet 
 előttem szétbomlott szövetként lógó kócos hajad 
 lengeti a szél a tegnapvolt szenvedélyeinket 
 elsírhatják a végtelen határokon át bűneid 
 ha lett volna is más mint hogy szerettél  
 és te is csak boldog akartál lenni 
   
 kezedet fogva leülök melléd vállamra hajtott fejjel 
 velem lehessél és behunyt szemed tükrözze  
 Orion csillagát hogy fájdalmad abból olvasszon jeget  
 s a csendes szipogásban  
 nyakadra kidomborodó melled hasadékába 
 alászaladó kiolvadt cseppek  
 könnyeid éltessék a szerelmed 
 hogy éjjelente liliomos bódulatba fészkelhesd magad  
 a drámai élet tépázta szívedet megnyugtasd 
 dőlj a vállamra csak szeressél 
   
 soha ne érezd kínom milyen bénító s hogy remeg 
 mert keveset lehetek veled  
 ilyenkor is csókjaimmal szárítanám fel 
 melled hasadékából az öledbe hulló könnycseppeket 
 bilincsbe szoruló ujjaim karodon ölelnek szorítanak 
 s öledben a fejem megpihen 
   
 az imént hallott fájdalmas asszonykiáltás 
 kéjes sikollyá szelídül álmaink alatt 
 s a vágyak összeolvasztanak  
 súgom lelkem örömódáját szerelmemet 
 érzem még hogy belül fájdalom üvölt 
 s te is némán szembesülsz a sivár múlttal 
 szemedből kihull volt napod hűlő fénye  
 s gyújtja lángra holdad éjszakádat világítsa 
 reggelente majd bukó holdad  
 új napként keljen életre lelkeinkben 
   
 álmaidat soha engedd feloldani a volt szenvedésben 
 csak az új kábulattól oldódj 
 nyeld sűrű forró kortyait  
 hunyt szemeddel engedj a varázslatnak 
 s hajnalban zsibbadásba kényeztetett szeretkezések 
 édes íze töltse be szád és kapott örömök nyissák szemedet 
 hogy lásd meg bukó holdad új napja miként virrad