Bukó holdad új napja
csendbe hasító fájdalmas asszonykiáltás
töri szét nyugalmas estemet
előttem szétbomlott szövetként lógó kócos hajad
lengeti a szél a tegnapvolt szenvedélyeinket
elsírhatják a végtelen határokon át bűneid
ha lett volna is más mint hogy szerettél
és te is csak boldog akartál lenni
kezedet fogva leülök melléd vállamra hajtott fejjel
velem lehessél és behunyt szemed tükrözze
Orion csillagát hogy fájdalmad abból olvasszon jeget
s a csendes szipogásban
nyakadra kidomborodó melled hasadékába
alászaladó kiolvadt cseppek
könnyeid éltessék a szerelmed
hogy éjjelente liliomos bódulatba fészkelhesd magad
a drámai élet tépázta szívedet megnyugtasd
dőlj a vállamra csak szeressél
soha ne érezd kínom milyen bénító s hogy remeg
mert keveset lehetek veled
ilyenkor is csókjaimmal szárítanám fel
melled hasadékából az öledbe hulló könnycseppeket
bilincsbe szoruló ujjaim karodon ölelnek szorítanak
s öledben a fejem megpihen
az imént hallott fájdalmas asszonykiáltás
kéjes sikollyá szelídül álmaink alatt
s a vágyak összeolvasztanak
súgom lelkem örömódáját szerelmemet
érzem még hogy belül fájdalom üvölt
s te is némán szembesülsz a sivár múlttal
szemedből kihull volt napod hűlő fénye
s gyújtja lángra holdad éjszakádat világítsa
reggelente majd bukó holdad
új napként keljen életre lelkeinkben
álmaidat soha engedd feloldani a volt szenvedésben
csak az új kábulattól oldódj
nyeld sűrű forró kortyait
hunyt szemeddel engedj a varázslatnak
s hajnalban zsibbadásba kényeztetett szeretkezések
édes íze töltse be szád és kapott örömök nyissák szemedet
hogy lásd meg bukó holdad új napja miként virrad
