Mikor  
 mindig mikor tollat fogok 
 firkálmányok töpörödnek 
 tollam sercegéséből a dalomból 
 a szópréseim alatt 
 betűket fonok szavakká  
 azokat meg mondatokká 
 s mindet mindig csak te kapod meg 
 minden szófűzért verssort 
 mégha néha  
 szomorú is sorsom 
   
 képzeld mikor álmodom  
 csak rólad jönnek mennek  
 a képek a hangok 
 és én kapom meg mindig  
 minden mosolyod 
 és mindig ölelnek karjaid  
 s rámcsavarodik néha 
 szerelmes lelked is 
   
 képzeld mindig mikor veled vagyok 
 halkan fogom kezed mindig 
 simogatjuk a szerelmet  
 s a firkálmányok mint másnak a bor 
 bódítanak kábulatba s karjaimba 
 kergetnek lelkeddel  
 el is szenderülök ...