Mikor
mindig mikor tollat fogok
firkálmányok töpörödnek
tollam sercegéséből a dalomból
a szópréseim alatt
betűket fonok szavakká
azokat meg mondatokká
s mindet mindig csak te kapod meg
minden szófűzért verssort
mégha néha
szomorú is sorsom
képzeld mikor álmodom
csak rólad jönnek mennek
a képek a hangok
és én kapom meg mindig
minden mosolyod
és mindig ölelnek karjaid
s rámcsavarodik néha
szerelmes lelked is
képzeld mindig mikor veled vagyok
halkan fogom kezed mindig
simogatjuk a szerelmet
s a firkálmányok mint másnak a bor
bódítanak kábulatba s karjaimba
kergetnek lelkeddel
el is szenderülök ...
