Az én honlapom

[ Új üzenetek · Tagok · Fórumszabályzat · Keresés · RSS ]
  • Oldal 1 / 1
  • 1
Nem ámítom magam
dbogarDátum: Péntek, 2014-04-25, 10:23 PM | 
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 320
Hírnév: 2
Állapot: Offline
Nem ámítom magam  
 
nem ámítom magamat 
de téged sem
és hazudni sem akarok 
azért nem is mondom hogy jól érzem magam 
sőt egyáltalán nem 
minden örömöm és boldogságom mellett is 
rám telepedett az ezüstnyár 
elmúlásra készülődő hangulata 
nyomott kedvetlen pedig kint itt a tavasz 
a szikrázó fény és a langyos levegő simogatása
mégis azt érzem mintha egy kezdődő őrület 
végkifejletéhez érkeztem volna meg 
a kapuban várok 
kopogásomra kinyílik-e 
várakoztatnak 
de nem tudok nem szeretek egyedül lenni 
pedig sokat vagyok magamban 
te mindig csak álmaimban vagy velem 
s ilyenkor mindig belegondolok mi lenne 
ha játszhatnék mindig újabb és újabb játékot 
no akkor próbáljuk csak 
de a türelmetlenség lesz úrrá meg a kételyek 
az önmarcangolás
vagyok-e olyan akit te is el tudsz fogadni
vagyok-e olyan aki hozzádvaló 
vagyok-e olyan akit arra teremtettek 
hogy ugyanolyan életet élhessek mint mások 
vagy csak szenvedés az átok a magány adatott
s amikor borotválkozom mindig tükörbe nézek 
látom a változást 
az aszalódó öregkor jöttét 
a kisugárzások érzem szomorodók 
de vágyaim még fiatalosak
s ketyeg az idő 
a peregnek gyorsuló tempóban 
előttem a tükörben 
a napok-hetek-hónapok homokszemei 
és egyre fogy az esélye 
a megnyugvást hozó esteledésnek 
 nap nap után kihunyó egy-egy fáklyalánggal 
a romló szemű öregedő este 
bársonylepelként terül fölém 
érzem nyom
a vénülő alkonyból kinyíló este
 
beburkolóztam 
most is a marcangoló önemésztő esteledésbe 
már nem ámítom magam hazugságokkal 
az itt toporgó fiatalos hévről 
szép eljöhető életről 
a fiatalkori szenvedélyek 
nem várt beköszöntése életembe 
az örömöket és a tépelődést hozta vissza 
mégis mikor előremennék 
semmit nem látok 
egy fal takarja az óhajtott világot 
de ha visszanézek 
mindent látok 
egyhelyben toporgok 
mindjárt elmenekülök 
s hagyom magam sodródni 
az előre kirajzolt úton 
gondolatok nélkül készülve 
mikor szippant majd magába 
a mély torka a földnek 
s majd a falon túl az új világ megvalósul 
addig is minden áldott nap 
újabb örömöt ad 
de mégis eszem magam 
és negatív erejű kisugárzásommal 
bántom a környezetemet 
hisz bennem minden mi jó is elromlott 
de valami nagy dolognak kellene történnie 
amit aligha kaphatok már meg 
az élet eddig sem volt kegyes 
miért pont most adna téged
 
  • Oldal 1 / 1
  • 1
Keresés: