Fütyül a szél
kietlen szobámban ülök
hűvösben félhomályban
kétségek közt gyötrődöm
megtörve s fáradtan
bámulok magam elé
fényképed sejlik a ködből
kíntól asztalra borulok
egyedül szenvedem
a jeges dühöngő szelet
az üvegen is átfúj dermesztő
a hosszú méla merengésben
néhány régi fényképet terítek
magam elé vagy négy évtizedet
tárnak ki a sárgálló szakadozott
papírszeletek belőled
látom a megelevenedett múltból
nem ülnek szerelmesek sem
szorosan egymáshoz bújva
ujjaik sem ölelkeznek forrón
összemosódott padok kérges
lapjain állunk szembenézünk
reményt küld visszaforduló szemed
bár együtt milyen jövő várna
félelem nélkül bennük nem mert
játszani a félénk szerelem
megszakad a kép a boldogság
őszinte szeretet és a vágy
parázsba hull ki nem aludhat
istentudja hogyan szenderül
a gyerekjátékból indult vonzalom
kitartott csak véletlen szikra
lobbantotta szunnyadás után
alkonyunk színesedik álmainkkal
tékozoltuk a drága jövőt
az együtt átvirrasztott éjszakák
a játék és a tanulás közös élménye
mesés szerelmi örömök torták
hiányoznak pótolhatatlanul
de kint fütyül a szél dermesztő
lelkem melegséggel önti ki bánatát
csak gyere már hisz időnk kevés