Reggel mikor
reggel mikor felébredtem
rám sütött a nap kinevetett
fényesen vakító sugarától
hunyorogtam csak az álmokból
mire eljött a déli harangszóra
verőfényes sugarát a szürkeség
magába olvasztotta kéjesen
kioltotta fénylő virágát a napnak
jeges szelet küldött pusztításra
délutánra úgy uzsonna idejére
már fákat tépett a dühöngés
a vihar mindenfelől ide terelte
a gomolygó vastaggá lett felhőket
s mint lepel borított esti sötétséget
mikor végre az este is megérkezett
s a kietlen szürkeséget lemosta
a szél meg elégedetlenkedve osont
a kertek és házak között utakon
hagyva a vitorlázó hópihéket
megunva a keserves napot
dideregve egyedül érezve magam
bújtam óvó karjaidat keresve
üresnek érzett ágyamba sóváran
tested melegét és a nap fényét vágyva
nyüszögve üres ágyamon álmatlanul
kínlódtam magam álomba
most is mint mindig újraéltem
álmomban a napot boldogítót
mellettem voltál a napsütésben
és a hóesésben ölelve sétáltunk
és reggel mikor felébredtem ...
