Koszorú egy sírra - Valerij Brjuszov nyomán
nem én vittem a sírodra a virágot
hol nyugszol vastag hólepel alatt
így nem is voltam nálad és senki idegen
gyászos magányom sem táncoltatta érzed
még csak siratni sem sirattalak el
bár nem is számít már ez mikor a tőled
kapott nyughatatlan gyönyör is a múlté
éjjelente kínlódom mert áldott
arcod kisugárzása rezzenéstelen
de megnyugodhatsz én tisztán őrizlek
egyre csak növekszik bennem a múltból jött
emlékek szüntelenül újuló gátja
a jéghideg éjszakák gyötrelmei
ahogy kívánlak hívlak s hol kiáltok
máskor csitulva látom itt vagy velem
de mit tegyek mi legyek e rideg világban
éljek meddő gyászomban magányban
vagy teremtőn teljes életet
engedjek új tüzeknek kigyúlni
szenvedélyes esték bontsák ki fényüket
nem vittem a sírodra virágot
ezért engesztelésül fogadd tőlem
legkedvesebbé lett virágodat
mindenemet szívestül életemet
mert azt tettem sírodra a vágyat
a világban összegyűlt minden emlékemet
a könnyeimet azokat is miket el sem sírtam
és a túlvilági jövendő csókokat
1008
