Az én honlapom

[ Új üzenetek · Tagok · Fórumszabályzat · Keresés · RSS ]
  • Oldal 1 / 1
  • 1
Kék asszonyok szerelme
dbogarDátum: Szombat, 2012-09-15, 8:29 AM | 
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 320
Hírnév: 2
Állapot: Offline
Kék asszonyok szerelme

- Matisse: Kék aktok hatására

eltépett fényképek a nappali ég kéksége
a tenger vízének zöldeskékségbe hajló csillogása
minden kimondott szó mérhetetlen súllyal
tiporja szét a napokat nélküled s elpusztítja

tékozlóként élek mindenütt
hisz elherdáltam már életem örömeit
olyan mint egy kihalt mellékutca
ahová már emberek sem tévednek
csak a dühöngő szél mikor a nők hajában
s az őszi falevelek között matat
ebben a világban elfáradt szóként élek
mint mikor lépteim alatt széttiport falevél
szisszen s ahogy a malomkő nyomja szét
a beöntött magot

ritka pillanatokban látom a boldogságra vágyó
asszonyok erőltetett keménysége mögött
a te elszánttá keményedett karcodat
vágyódásodat a régen átélt örömre
a dédelgetésre
egyszerűen újra a társra

magamra veszem álmodat
és rohanok feléd én is mint megannyi örömtől
zokogó asszony az utcán
szívükben teherrel szerelmükkel sietnek
ruhájuk a szélben tovalibben
fejükről kék fátyol lóg s uszályként lebeg a térben
szívünk megrezdül hirtelen régnemvolt érzés
újra élni akar csak
évtizedes halódás után kialvatlan éjszakák jönnek
régnemvolt örömök elfelejtett búcsúzásokhoz
a város hajnali csöndje a díszlet
eddig már nem is hitt már nem is érzett
mindig éveken át csak vár
boldogság gondolata
mondd hová vezetsz hová viszel
a megszokott alkonyatból

tavaszba varázsollak a reggelbe kankalin-tarka tisztásokra
hóval fedett legelőkre nézni a tavaszi kikericsek hadát
az éledező fákon már vidámabb a madárének
nincsenek már lefelé cikázó kisárgult falevelek
a szélfútta tisztások felett ezerarcú a derengés
édes és bódító az íze újra a megtalált csókoknak
hetek hónapok múlnak az évek még hátra vannak
talán nem is én vagyok már talán valaki egészen más
ki ebben a napsütésben elszáradásból újjáéledt
virágok kelyhét mint tiédet újra keresik a méhek

évtizedek alatt kopottá lett templomunk faláról a vakolat pergésére
gyertyák imbolygó puha fénye himbálódzik a félhomályban
a barnára festett padsorokban egy nő alakja
a tiéd kék ruhában feldereng
előtte régi imakönyv megsárgult papíron
a mosolya talán más lett mint rég
de a kiábrándultság ködében már az sem látszik
amit talán még látni szeretnék

előttem vannak a soha nem volt csókok
amiket elégettek az őszi avarégető esték
a mosolyod amiket szárnyára kapott a szél
és a barna hosszú hajad is vele együtt lebegett

a múlt nem akart meghalni reméli ha fekete madarakat etet
mindenfelé a hideg elől beszökött ezren keringenek
az egész szürkés eget betöltik eszeveszett rikító vijjogással
szerelmünket éltetik a régnemvolt vágyakat
aláfestőzene a tavaszodáshoz
lelkünk összefonódásához
 
  • Oldal 1 / 1
  • 1
Keresés: