Az én honlapom

[ Új üzenetek · Tagok · Fórumszabályzat · Keresés · RSS ]
  • Oldal 1 / 1
  • 1
Hétvégi merengés
dbogarDátum: Szombat, 2014-03-01, 8:26 PM | 
Őtábornoksága
Csoport: Adminisztrátorok
Üzenetek: 320
Hírnév: 2
Állapot: Offline
Hétvégi merengés  


szombat éjszaka vasárnap hajnal felé járunk 
behunyom a szemem … 
halk andalító zenét hallgatok magam mellé képzellek
perzsel éget lángolón izzó szemed
perzsel igen perzseli szívemet
finom kis kezeiddel érintenél 
szereted te is ha simogatnak szeretnéd ha simogatnálak
az éjszaka arra jó ismét 
hogy megálmodjam közelségedet 
hogy ábrándozhassak 
az értelem veszélyes végtelenbe lép 
már magányos sem vagyok többé 
szemeid ragyognak 
lelkemben pedig tűzcsóvák gyulladnak 
a titok és sötét mögött felébredt 
már él az éjszaka gondolataimban 
kéz a kézben felhőágyon csillagok között fekszünk 
és szól a dallam Csajkovszkij trillák
miért miért vagy ilyen messze tőlem 
mennyire vágyom a közelségedet 
talán hamarosan talán egyszer 
szemeidről ábrándosak róluk álmodozom
mint ragyogó a sötéten is álvilágító csillagok
mikor felnézek az égre 
ha éppen nincsenek szürke fellegek
bennük látlak és gyönyörködöm 
jól tudod 
bőröd érintse simogatásod 
magasba a fellegekbe emel 
mikor minden érintésed magamba zárom
palackozott szerelem ez az én világom
az egyedüllét magányába zárva mégis veled vagyok 
gyenge pislákoló fényként vezetlek az éjszakámban
kopár életemet néha magam sem érzem jól
a némaság a tőled kapott csendem megnyugtat 
csak a muzsika romantikája töri meg
foglyod vagyok társad vagyok 
mélyen bent a szívünkben
mindennap mennem kell tovább újra 
az éjszakai álmok vándorútjain
miközben minden elszenderül 
csak én vagyok hajnalokig ébren veled
vándorlásaimban újra 
új és új holnapokat álmodok nekünk
 
sétálok a kertben 
hisz még téli halál fogja s változatlan a dermedés 
bár már néha eső esik 
és a fák között időnként a halovány nap is próbál újra ragyogni
ahogy  az egykor egymásnak kínált éveink 
nélkülünk szálltak felettünk 
éjszakáink is éppen olyan távoliak lehettek 
most csak álmaink kötnek össze a lassú feledésben 
de a régi emlékek közt kutatunk még 
bánatunkkal sírással fojtogatott torkunk halk kiáltásán 
lebegünk önmagunkban 
de repülhetnénk újra 
hisz van kiért és megint van miért
úgy érezhetjük hogy a régen szertefoszlott álmunk  
az ébredésből kilépett 
és együtt akarjuk a közös új holnapot 
az élet felkiáltójele a sors 
sötét játékosként furán osztja ki az éveket
néha jól de sokat kell várni rá 
s nem késtünk le még semmiről
csak egy emberöltőnyi boldogságot veszítettünk
s bár előttünk tornyosul még pár kiérdemelt boldog év
s mi már kiismertük a másikat 
nem vesztegethetjük az aranyidőt
mindig megérint a hangod leveled 
a fiókok mélyéről kikotort fényképek is
körülötted forog életem a gondolataim
 
reggelre bátortalan napsütésre ébredtem 
az ablakomon kinézve 
a lassan kifáradó téli szürkeségből 
kékké változó végtelent láttam 
az örökké tartó fény és árnyék játéka 
ma még nem korán véget ért
hamarosan ránkszakad a viharos szél 
és jéggé dermedő álmaink
de szerelmed forrósága minden tagomban benne van 
s kiemel bennünket 
az álnok szürke jeges hétköznapok fölé



 
  • Oldal 1 / 1
  • 1
Keresés: