Az én honlapom

Honlap-menü
Naptár
«  Március 2014  »
HKSzeCsPSzoV
     12
3456789
10111213141516
17181920212223
24252627282930
31

Blog

Főoldal » 2014 » Március » 1 » Ritoók Zsigmond: Ókortudomány
8:54 PM
Ritoók Zsigmond: Ókortudomány

Az ókortudomány mai értelmezés szerint az ókori Kelet és a görög-római ókor életével, történetével és művelődésével, illetve e művelődés továbbélésének egyes kérdéseivel foglalkozó tudományágak összessége. Időben nagyjából az írás megjelenésétől, régészetileg a bronzkortól a Kr. u. 6. századig (Jusztinianosz, iszlám hódítás) terjed, térben felöleli a Földközi-tenger medencéjének, Elő- és Közép-Ázsiának, Indiának és Kínának a területét, de távolabbról tárgya az ezekkel kapcsolatban álló területek kutatása is („peremnépek”).

Az ókortudománynak ez a felfogása legalább két tényező eredőjeképpen alakult ki így. Az egyik a 18-19. századi német „klasszikus ókortudomány” (klassische Altertumswissenschaft), vagy klasszikus – nálunk latinos végződéssel klasszika – filológia, mely a görög-római ókor akkor ismert minden jelenségének egymással való összefüggésében, egységben látására törekedett. A másik a görög-római ókor jelenségeit más, ún. primitív népek kultúrájával összevető s a közös elemeket kereső angolszász antropológiai iskola volt. Mindkettő, különösen az utóbbi, a kor vezéreszméje, a fejlődésgondolat jegyében működött, s módszere az összehasonlító és történeti módszer volt.

A 19. században az ismeretek (források) hihetetlen gyarapodása és az ezek feldolgozásához szükséges módszerek kidolgozása szükségképpen egy-egy terület vizsgálatára szakosodó tudományágak kifejlődését vonta maga után, ami az egész látásának elhomályosodásával vagy éppen elvesztésével járt. A századvég ismeretelméleti válsága és az egyenes vonalú fejlődésbe vetett hit megrendülése a részletekbe való elmerülést és az eleven élet kérdéseitől való elszakadottságot csak fokozta.

Az út csak az egységben látás megújítása, illetve a fejlődésgondolatnak teljes tagadása nélkül való gyökeres revíziója irányában vezethetett tovább. Ezt egyes kiváló magyar ókorkutatók előbb felismerték, mint a legtöbben Nyugaton. Azáltal, hogy a különféle diszciplínák együttes alkalmazása mellett az ókori Kelet és a peremnépek kutatását is bevonták az ókortudomány keretébe, a klasszikus ókortudomány egységben látását újították meg magasabb szinten, azáltal, hogy a lélektant is figyelembe vették, az emberiség történetét, szellemi életének alakulását nem egy egyszerű lineáris fejlődésvonal mentén látták, melyet minden embercsoport végigjárt, vagy annak valamely fokán elakadt, hanem a lelki életben adott és közös állandó és a történetileg mindig változó körülmények kölcsönhatásában, ezzel nyitva egyfelől az élettudományok, másfelől az általános irodalom- és művészettudományok felé. Az ókorkutatás előtt ma is ez a tudományeszmény áll. Ez nem jelenti azt, hogy mindenki minden területen egyformán tevékeny – bár a most búcsúzó, sajnos nagyrészt már el is búcsúzott nagy nemzedék tagjairól ez is elmondható – , de azt igen, hogy a kutatónak ezt kell szeme előtt tartania, s a maga részmunkáját is erre az egészre tekintve végeznie, érdeklődésével az egészet átfognia. (Az Akadémia szervezete, osztályszerkezete nem eszerint tagozódik, de beszámolóm nem ehhez igazodik.)

Az ókori Kelet. Az egyiptológia budapesti iskolájának még Mahler Ede, majd Dobrovits Aladár vetette meg az alapját, de Kákosy László építette azt ki. Ő vitte keresztül, hogy – Castiglione László núbiai ásatása után – Egyiptomban ismét magyar ásatás váljék lehetővé (Dzsehutimesz-sír). Az ásatást még befejezte, de a publikáció megjelenését már nem érhette meg. Ásatás azóta több is folyik. A magyar kutatás azonban nemcsak ezen a réven vált a nemzetközi tudományosság részévé, hanem a Budapesten rendezett vallástörténeti előadás- és szemináriumsorozat révén is, melyen számos külföldi előadó is részt vett. Nem minden büszkeség nélkül kell viszont megemlíteni, hogy egy fiatal magyar ókorkutató készíti az ókori Egyiptom nyelvének etimológiai szótárát, az elsőt a világon. Eddig két vaskos kötet jelent meg, rendkívüli nemzetközi elismeréstől övezetten. Itt is ki kell emelni, amit még többször kell majd megemlítenem, hogy az érdeklődés jóval nagyobb mértékben fordul a későókor irányába, mint korábban, nemcsak a szakembereké, hanem a szélesebb közönségé is. A Szépművészeti Múzeum kitűnő kopt kiállítása, a monográfiával felérő katalógus felhívta a figyelmet a kopt művészetre, arra, hogy ez a kultúra nem afféle függelék az egyiptomi végén, hanem a későókori kultúra önálló tényezője.

Elő-Ázsia. Míg a hetvenes években inkább az irodalom állt előtérben, s számos költői szöveg fordítása jelent meg, ma inkább a gazdaságtörténet, adminisztráció, a hadsereg áll az érdeklődés középpontjában. Sor kerül arra, amire eddig nem volt példa, hogy magyar tudós adjon ki a British Museumban őrzött ékírásos táblákat. – Az ókori zsidó kultúra és történelem körében a kumráni szövegek még mindig az érdeklődés homlokterében vannak, de nemzetközi érdeklődés kíséri a magyar tudóstól Izraelben folytatott héber és latin epigrafikai kutatásokat is. Nem kevésbé fontosak az ókori zsidóság helyzetére, illetve az antiszemitizmusra vonatkozó vizsgálódások. Ez a terület az, ahol a tudományosságból sokáig kirekesztett teológusok „visszafogadására”, a teológusok és filológusok együttműködésére még sok lehetőség van.

Talán érdemes itt megjegyezni, hogy a magyar Kelet-kutatás azért is tudott rövid idő alatt jelentős eredményeket elérni, mert már az egyetemi képzés a hallgatókat is jártassá tette az írott és tárgyi források használatában. Hogy ez a jelenlegi felsőoktatási helyzet némileg zavaros viszonyai között a jövőben hogyan fog alakulni, nem tudhatni.

Harmatta János halála óta nincs, akinek fő kutatási területe az ókori Irán volna. Sajnálatos, hogy ez a kutatási terület, melynek művelése korábban nemzetközi megbecsüléstől övezetten folyt, mára elárvult. Az érdeklődés a későbbi korok felé irányult. Ez egyúttal arra is figyelmeztet, hogy ott, ahol kevés a kutató, egy-egy tudományterület virágzása vagy hanyatlása mennyire egy-egy embertől is függhet.

Az ELTE-n végzett fiatal indológusok külföldi elismertsége bizonyítja az itt folyó képzés magas színvonalát. Többen közülük az óind-angol kétnyelvű Clay Library óind szövegeinek kiadói közé tartoznak. Eredményes kutatások folynak az óind mezőgazdaság és az óind filozófia területén.

Itt kell megemlékezni az indoeurópai nyelvtudományi kutatásokról is. E roppant kiterjedt tudományterületen – elvben valamennyi élő és holt indoeurópai nyelv kutatása idetartozik – mindenki munkásságának súlypontja máshol van. Nálunk az óind, a görög és a latin, különösen a vulgáris latin vizsgálata áll a középpontban, s ami különösen örvendetes, egy idősebb kutató mellett – akitől a latin mondattan új szemléletű ösz-szefoglalása várható – tehetséges fiatalok már nemzetközi konferenciákon is elismerést szerzett kibontakozása tapasztalható.

Mint minden távolabbi múlt kutatása, a görög-római ókoré is részben írásos, részben tárgyi forrásokra támaszkodik. Az írásos források részben ókori feliratokon, részben ókori, többnyire későókori papiruszokon, részben középkori kódexekben maradtak fenn. A görög papiruszok jelentőségét már a 19. század végén felismerte a hazai kutatás, a 20. század folyamán gyűjtemények is jelentek meg különféle papiruszok fordításaiból, de jelentős papiruszgyűjtemény Magyarországon nem lévén, önálló kutatás nem folyt. A közelmúltban ezen a téren is változás indult meg. Fiatal kutatók, akiknek lehetőségük volt hosszabb időt is külföldön tölteni, ezen a téren is ígéretes munkákba kezdtek, vagy éppen már igen jelentős, nemzetközileg is a legteljesebb elismeréssel fogadott munkát (a sok szempontból nagy jelentőségű Derveni papirusz kiadását) tettek le az asztalra, s azonnal be tudnak kapcsolódni az új papiruszleletekkel kapcsolatos nemzetközi eszmecserékbe. (Ez utóbbi egyébként egyes idősebb kutatókra is áll.)

A hazai római feliratok gyűjtése a reneszánsz óta tart. A (pannóniai) római feliratok folyamatosan bővülő anyagának feldolgozása állandóan folyik, alkalmi publikációkban és a Römische Inschriften Ungarns megújuló köteteiben, nemzetközi elismertségtől övezetten. Jelentős részben ezekre támaszkodik a római névkutatás, melynek Mócsy András óta Magyarország az egyik központja. A Magyarország területén előkerült görög feliratok elenyésző száma miatt nemcsak ezekkel nem foglalkozott senki, hanem – egy-két örvendetes kivételtől eltekintve – a görög feliratokkal általában sem, holott ezek történeti, vallástörténeti, nyelvtörténeti jelentősége igen nagy. Ezért örvendetes, hogy fiatal és még fiatalabb kutatók történészi munkájukban ezek kiaknázására is nagy figyelmet fordítanak, bekapcsolódva ezzel a nemzetközi görög epigrafikai kutatásokba, s elkészült a hazai görög feliratok legalább provizórikus gyűjteménye.

A középkori kódexekkel való foglalkozás majd száz éves szünet után ismét művelőkre talált, s önálló kézirati tanulmányokon alapuló szövegkiadások születtek (Horatius, Tacitus, Florus).

Ami mármost az irodalmat illeti, feltűnő, hogy a görög archaikus epika (Homérosz, Hésziodosz) kutatása, melynek nálunk nagyon nagy hagyománya van, az elmúlt évtizedekben mintha teljesen leállt volna. Annál örvendetesebb, hogy a hellénisztikus epikával kapcsolatban legalább egy-két jelentős tanulmány jelent meg, s különösen, hogy a római epika iránti érdeklődés a fiatal kutatók körében nemcsak hogy nem csökkent (Vergilius), hanem az ezüstkori és kései epika iránt korábban alig pislákoló érdeklődés egyszerre fellángolt.

A görög lírának a modern irodalomtudomány elvei szerinti elemzését nagyon megnehezíti az, hogy alkotásaiból szinte csak töredékeket ismerünk. Viszont a sokáig mellőzött Pindaroszról egy nagyon érdekesnek ígérkező, modern szempontokat érvényesítő dolgozat van készülőben. Öröm az archaikus lírát illetően a műfajokkal és különösen az előadás alkalmaival kapcsolatos vitákba fiatalok bekapcsolódása. A római lírából elsősorban nem Horatius ódái, hanem a lázadó „modern” Catullus, vagy a posztmodernnek látott Ovidius izgatja a fiatal kutatókat, meg – megint! – az ezüstkori bukolika. Ezeken a területeken a kutatás magas színvonalon áll.

A görög drámával hosszú időn át filológusok foglalkoztak – külön, és színházi emberek – külön. Az utóbbi évtizedekben végre egymásra találtak drámák színpadra vitelében és drámaelméleti munkákban: rendező és filológus vagy drámaelméleti szakember és filológiában járatos egyaránt tudott a másik hasznára (és együtt talán a közönség hasznára) lenni. Érdekes, hogy a római vígjáték esetében ez a találkozás még nem jött létre. A római tragédia (Seneca tragédiái) egy évtizedekkel ezelőtti kísérlettől eltekintve csak könyvben él.

A történetírók mint íróművészek, a historiográfia, sőt a görög regény vagy Lukianosz a fiatalabb nemzedéket kevésbé foglalkoztatják, az utóbbi évtizedek jelentős tanulmányai az idősebbektől valók. Ez annál különösebb, mert a nagy attikai szónokokkal való foglalkozás sok évtizedes szünet után újra megindult, és nagy lendülettel folyik az ókor általános műveltségének szerves részét alkotó, de a magyar kutatásban az utóbbi néhány évtizedig szinte teljesen, a múlt század közepéig általában az európaiban is eléggé elhanyagolt ókori retorikával való foglalkozás. Ami megint költői művek retorikai szempontú elemzéséhez is ösztönzést adott.

Az utóbbi két-három évtized az ókori filozófia tanulmányozásának virágzását hozta. Ez nem utolsósorban a diszciplínák összefogásának köszönhető: rendszeres filológiai képzésen átment filozófia szakosok és rendszeres filozófiai képzésen átment filológusok tevékenysége lett meghatározó. A hagyományos területek (prészókratika, Platón, Arisztotelész) mellett olyan területeknek is tevékeny kutatói vannak, amelyeknek a háború óta nem volt kutatója, mint a közép- és újplatonizmus, Plótinosz, általában a későókori filozófia, ami elválaszthatatlan a görög és latin egyházatyáktól (megint együttműködési lehetőség a teológusokkal), de olyan területek is, melyekkel önmagukért korábban sem itthon, sem külföldön nem foglalkozott senki. A későókori Arisztotelész-kommentátorokat korábban éppen csak mint magyarázókat vagy mint a Szókratész előtti görög filozófusok töredékeinek megőrzőit értékelték, ma már mint önálló gondolkodókat is megbecsülik őket. Ilyenekként való tárgyalásuk, (angolra) fordításuk és magyarázásuk nemzetközi összefogással történő munkájában magyar kutatók is tevékeny részt vesznek. Nemzetközileg elismert eredmények vannak Arisztotelésznek, különösen logikájának az arab filozófiára tett hatása tanulmányozásának terén. Folyik Platón műveinek új, kommentárokkal ellátott magyar fordítása.

Sajnálatos viszont, hogy a görög matematika és csillagászat tanulmányozása, ahol Szabó Árpád munkássága új utakat tört, nálunk egyelőre folytatás nélkül maradt, holott valószínűleg éppen ezek a területek és általában az ókor természettudománya (beleértve az orvostudományt) az, ahol az ókortudományi kutatások számára új kitörési pontok nyílnának, ha élnek a természettudósokkal való termékeny együttműködés lehetőségével.

Igen pozitívan idézik a külföldi kutatók legkiválóbbjai a görög heortológiára és az egyes vidékek naptárrendjére vonatkozó magyar kutatási eredményeket. Nem tagadható azonban, hogy bár ezeken kívül is jelentek meg értékes munkák a görög és római vallásosság köréből, ahhoz képest, hogy a kutatási terület milyen szerepet töltött be a múlt század ókorkutatásában, kutatottsága ma csekélyebb. Itt kell megemlítenem egy ígéretesen induló, de művelője korai halála miatt félbeszakadt kutatási irányt, nevezetesen az asztrológiának a hellenisztikus és római közgondolkodásban játszott szerepe vizsgálatát, amint az a költészetben lecsapódott.

Magyarországon hagyományosan, de egyre inkább máshol is, az ókortudományhoz kapcsolják a középgörög (bizánci) és a középlatin filológiát. A bizantinológiának Moravcsik Gyula halála után Szegeden az azóta szintén elhalt, s ókori írók vizsgálata terén is tevékeny Szádeczky-Kardoss Samu teremtett azóta is meglevő kutatási központot (ő maga az avarokra vonatkozó források összegyűjtésével és magyarázatával szerzett maradandó érdemeket). A középlatin kutatások súlypontja Budapest mellett, ahol a Magyarországi középkori latinság szótára készül – egyre szűkösebb támogatás mellett, egyre kevesebb emberrel, s így egyre lassabban – Debrecen (itt készült el a Szent István-féle Intelmek új, kritikai kiadása). A szótár az egyetemes európai középlatin szótárnak is szállítja az anyagot, támogatása ezért is kívánatos volna. Örvendetes, hogy az elmúlt években európaszerte felvirágzott neolatin (középkor utáni latin) irodalom kutatása ezzel szinte egy időben lendült föl nálunk is, s ez év augusztusában Budapesten lesz a neolatin világkongresszus.

A görög történelemben a mükénéi kori tulajdonviszonyok vizsgálata mellett különösen a poliszra vonatkozó, szemléletükben újszerű, a belső, mikro- és makrostruktúrákra irányuló kutatások jelentősek. Sok évtized után ismét folynak sporttörténeti kutatások. – A római történelemben a figyelem szinte teljesen a császárkorra összpontosul, azon belül is főleg Pannóniára, annak fontos központjaira, mint például Aquincum, Gorsium, Brigetio, a korai keresztény leletek miatt is fontos Pécs stb., de az egész birodalom ösz-szefüggésében. Megjelenőben van – három kötete már meg is jelent – a Pannóniára vonatkozó valamennyi görög, latin és szír forrást tartalmazó kétnyelvű szöveggyűjtemény, nagyon alapos, a régészeti anyagot is mesz-szemenően figyelembe vevő kommentárokkal. Ilyen teljességű forrásgyűjtemény a birodalom egyetlen más provinciájára vonatkozólag sincs. (Angol változata is megjelent.) Magyar régészek nemcsak itthon, hanem Itáliában, Németországban és Franciaországban is ásnak, s a magyar régészet és ókortörténet-tudomány nemzetközi megbecsülését jelentette, hogy 2003-ban Magyarországon tartották a nemzetközi Limes Kongresszust. A „peremterületek” kutatása vonatkozásában a nagy hagyományokkal rendelkező szkíta és szarmata kutatások mellé felzárkózott a kelta kultúra vizsgálata is. Ide kötődik a magyar klasszika-archeológia mind ez ideig legjelentősebb alkotása, az etruszko-korinthoszi vázafestészet teljes anyagának feldolgozása. Természetszerűleg a Szépművészeti Múzeumhoz kötődik a Corpus Vasorum nemzetközi kiadvány magyar köteteinek elkészítése.

Milyen általános tanulságok vonhatók le mindebből? Nemzedékváltás megy végbe. Ez nemcsak életkor szerint értendő, hanem az érdeklődés megváltozásában: a fiatalabb nemzedék érdeklődése elfordul a klasszikus koroktól, s a zaklatottabb, értékválságos korok felé fordul, nyilván, mert ezekben pillantja meg azt, amit a magáéval rokonnak érez. Ez jó, mert az ókor mának szóló üzenetét keresi, hasonlóan a rendezőhöz, aki a görög drámák mai közönséghez szóló üzenetét keresve állítja színpadra a drámát, nem muzeálisan.

A tudományszakok együttes alkalmazása, ami az ókori Kelet kutatásában általános, a görög-római kutatásban is számos vonatkozásban érvényesül. Ez jó, mert láthatóan jó eredményeket hoz, s tapasztalatilag bizonyítja, hogy a korábban lefektetett elvek – a diszciplínák együttes alkalmazása („egységben látása”) – visznek célhoz.

A magyar ókorkutatás mind jobban beépül a nemzetközi ókorkutatásba, nem utolsósorban a fiatal kutatók révén, akik már külföldön is tanulhatnak, doktorálhatnak, meg a korszerű érintkezési eszközök révén (világháló), melyek segítségével új ismeretek, előkerült források azonnal felhasználhatók. Ez jó, mert látnivaló, hogy – a korszellemnek megfelelően üzletiesen fogalmazva – a magyar ókorkutatás olyan „árut” termel, amely a nemzetközi piacon is kelendő, s mert – ismétlem – ezt jórészt olyan fiatal kutatók „termelik”, akik ezt a folyamatot még folytatni és szélesíteni tudják.

Ha nekik erre lehetőséget adnak. Szörnyű pazarlás volna, ha olyanok, akiknek képzésébe sok anyagi és szellemi energiát fektettünk, mikor a vetés már gyümölcsöt hozna, elvesznének a tudomány számára, mert valamiből meg kell élni, családot kell alapítani, vagy – jobbik esetben – elvesznének a magyar tudomány számára, s a gyümölcsöt mások szednék le. Ez nem lenne jó. Pedig erre is tudok példát hozni.

Tudatában vagyok, hogy sok fontos dolog említetlen maradt (például bibliográfiai adatok). – Csak halottakat említek meg név szerint, ott sem mindenkit.

Ritoók Zsigmond

az MTA rendes tagja,

nyugalmazott egyetemi tanár, ELTE

(Megjelent: Magyar Tudomány, 2006/7 794. o.)

Megtekintések száma: 254 | Hozzáadta:: dbogar | Címkék (kulcsszavak): görög, Közel-Kelet, egyiptom, görög-római ókor, kortudomány, latin, ókori Kelet | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]