Kratülosz Hérakleitosz tanítványa, Platón mestere volt, aki az ő tiszteletére egy hasonnevű dialógust írt, amelyben a nyelv eredetét és lényegét kutatja. Platón Kratülosza nem csupán az első rendszeres nyelvtudományi munka a görögöknél, hanem általánosságban véve az ókori nyelvfilozófia egyik legzseniálisabb terméke. Erényei a következők: van fogalma az idők során előálló hangváltozásokról, egyenlő rangúnak ítéli meg a barbár nyelveket a görög nyelvvel, illetve alkalmazza a hangszimbolikus magyarázatot.
A görög nyelvészet kezdetét a nómos (vagy thesis) és physis ellentétének kialakulása jelzi, amely az egész ókoron végigkövethetõ a késõbbi analogisták és anomalisták vitájában. A vita lényege az, hogy milyen viszony van a szavak, a dolgok és neveik között. Miért mondjuk a házra, hogy ház, miért nem nevezzük valahogy másképpen? Vajon a tárgy nevét magának a tárgynak a természete határozza-e meg (ez a physis elmélete), vagy pedig az emberek állapítják meg azt tudatos tevékenységük eredményeként (ez a thesis vagy nómos elmélete). A természetes fejlõdés <-> szándékos alkotás ellentétpár vitájában az antik világ legkiválóbb filozófusai vettek részt. A  különböző nézõpontokat Platón a Kratülosz címû dialógusában kísérelte meg sajátos módon "összebékíteni". 
A mûben beszélgetés folyik Kratülosz, Hermogenesz és Szokratész (Platón tanítómestere) között. Kratülosz a physis, Hermogenosz a nómosz álláspontján van, Szókratész pedig Platón véleményét képviseli. A beszélgetésbõl az derül ki, hogy Platón egyik nézetet sem támogatja. Szerinte helyes nyelv csak az eszmében, az ideában létezhet. Legfontosabbnak annak elismerését tartja, hogy a nyelvben mély belsõ célszerûség rejlik, és nem önkényes szeszély.  
Platón műveinek kommentált Atlantisz-kiadása az utóbbi évtizedek klasszika-filológiai kutatásai alapján szükség szerint javítva, átdolgozva vagy teljesen új fordításban közli az egyes dialógusokat, s tartalmazza az eddig magyarul nem olvasható szövegeket is.