Igen gyakran találkozunk kétkedéssel a római vallás - miként más esetben a római művészet - önállóságát illetően. E nézet szerint rómainak legfeljebb a legkorábbi, primitív réteg nevezhető, a kifejlett római állam ennek legfeljebb nyomait őrizte meg, miután szinte egészében átvette a görögök, majd más - elsősorban keleti - népek vallását vagy vallásának elemeit. Ez a nézet történetietlen. A rómaiak vallása, miként minden történelmi jelenség, állandó változásban, mozgásban volt. A nem tételes és nem kinyilatkoztatáson alapuló vallások különösen alkalmasak idegen hatások befogadására. Az persze igaz, hogy míg a görög vallásnál a változás elsősorban belső fejlődés eredménye, a római vallást fejlődésének oly korai szakaszán érte erőteljes külső hatás (etruszk, görög), hogy azt képtelen volt korábbi formájának lényeges megváltoztatása nélkül befogadni.

Az ókort népszerűsített formában feldolgozó tudós-író elbeszéléskötete tíz történetet tartalmaz. Az elbeszélések időrendi és földrajzi értelemben egyaránt átfogják szinte az egész római birodalmat. Az első történet i. e. 404-ben játszódik, s egy ókori olümpiasz képe bontakozik ki belőle, az utolsó – a Tűzfolyam című – i. sz. 79-ben, s a Vezúv pusztító kitörését éljük át benne Herculaneumban. A közbülső elbeszélések részint Rómában, részint Egyiptomban játszódnak, s Ciceróval, Horatiusszal, Julius Caesarral, Cleopatrával stb. ismertetik meg az olvasót. Ez a kötet a maga érdekes és rendkívül sok régiségtani ismeretet nyújtó elbeszéléseivel méltó párja és folytatása a „Raevius ezredes utazásá”-nak. Szecskó Tamás kitűnő rajzai sokban hozzájárulnak a cselekmény, kor megelevenedéséhez. A kötet az alábbi írásokat tartalmazza:
Olajfakoszorú (i. e. 404)
Énekesmadár (i. e. 125)
A haza atyja (i. e. 63)
A vadgalambok (i. e. 54)
Huszonhárom tőrdöfés (i. e. 44)
A sasfiók (i. e. 31)
Kigyúlnak a fáklyák (i. sz. 50)
Égszakadás - földindulás (i. sz. 63)
Kövér krokodilusok (i. sz. 74)
Tűzfolyam (i. sz. 79)

"Minden tudományos ismeretnek és a forma minden szépségének Görögországban rakták le az alapját." E szavakkal találóan jellemzi Herderaz egymással legszorosabb kapcsolatban álló görög irodalom és művészet világtörténeti jelentőségét. Görögországban teremtődtek meg a költészet maradandó alapformái: az eposz és a líra, a tragédia és a komédia. Görögországban gyökereznek a tudományok, amelyeket nem véletlenül illetünk még ma is legnagyobbrészt görög elnevezésekkel, és amelyek görög terminológiával dolgoznak. Itt virágzott ki, kezdetben a természettudománnyal legszorosabb kapcsolatban, a filozófia, a történetírás, a földrajz, valamint az orvostudomány. Emellett a legnagyobb tökéletességre fejlődött a rétorika, amelyet a politikai viszonyok hívtak életre. És mindezeken a területeken a görög irodalom teljességgel eredeti. Mert ha a görögök művészetükben és vallásukban - ahogy Platón egyik tanítványa mondja - "bármit vettek át idegen népektől, azt még nagyobb tökéletességre fejlesztették”, akkor irodalmuk, legalábbis teremtő korszakában, teljesen függetlennek mutatkozik idegen hatásoktól...

„Bárcsak megnyílt volna a föld és elnyelt volna minden makedónt!” – írta keserűen Niebuhr, az antik történelem jeles kutatója a múlt század elején. A tudós elfogultságát az magyarázza, hogy a makedónokban csak a klasszikus görög világot felforgató erőt látta. Pedig aki végigkíséri e nép lebilincselően izgalmas „karrierjét”, rokonszenvet fog érezni iránta. 
Kertész István műve a makedón előtörténetet vázolja fel, III. Alexandrosz (Nagy Sándor) születéséig, vagyis ennek a Hellasz északi hegyei közt élő népnek a korai históriáját. Ez sokkal kevésbé ismert, mint Alexandrosz, e sugárzóan szép és tehetséges ifjú hódításainak története. De a görög városállamok, illetve a görög-perzsa háborúk történeti összefüggéseibe ágyazva mégis megragadja az olvasó képzeletét, aki egyúttal a legnagyobb hellén történetírók tollából származó veretes mondatokkal is megismerkedik.

Hogyan született meg az ókor legfejlettebb jogtudománya? Kik voltak legfőbb művelői? Milyen társadalmi és politikai problémákat kívántak törvényeikkel megoldani? Mi volt egy római férj és feleség joga és kötelessége? Hogyan pereskedett igazáért az antik Róma polgára? Miképpen örökölhette szülei vagyonát a kétezer éve élt itáliai gyermek? Ezekre és hasonló kérdésekre ad választ Diósdi György egyetemi docens könyve. A neves tudós által válogatott szemelvények az ókor legnagyobb hatalmának, a római birodalomnak jogtudományát és jogi intézményeit mutatják be hitelesen és sokoldalúan. A mindennapi életet tükrözik e dokumentumok. jól érzékeltetve azokat az egyező és eltérő sajátosságokat, amelyek az ókor és napjaink társadalmi életét jellemzik. A képanyag jól kiegészíti a könyvben található szemelvények és magyarázatok egyes mozzanatait.

Raevius Joscus római ezredes alakját magára öltve, az író térben és időben egyaránt kötetlenül beutazza a Római Birodalmat. Jár Bunus szicíliai rabszolgakirály táborában, Catullus a költő társaságában részt vesz Lucullus egyik győzelmi lakomáján, megfordul Julius Caesar dolgozószobájában, Maecenasszal és Horatiusszal sörözik egy divatos zöldvendéglő kerthelyiségében, tanúja lesz Caligula az őrült császár vérengzésének, fürdik a nagyszerű Caracalla-gőzfürdő melegvizes medencéiben, és Aurelianus császár megbízásából rovancsolást tart a dáciai állami aranybányákban. Utazásai nyomán feltárul előttünk a klasszikus Róma világa, megismerkedünk az ókori élettel, és csodálkozva látjuk: a nagyszerű római civilizáció fényeivel és árnyékaival milyen megtévesztően ismerős... 

Falus Róbert népszerű stílusú, a száraz adattár helyett az egyes korszakok fejlődési sajátosságaira koncentráló könyve az időszámításunk előtti 8. századtól az időszámításunk szerinti 5. századig tekinti át az ókor legnagyobb birodalmának történetét. A kötet Róma alapításának legendás történetével indul, majd az itáliai civilizáció történelmi gyökereit és összefüggéseit elemzi. Részletesen szól a korai római társadalomról és az államszervezet alakulásáról, a királyok korától a köztársaság kikiáltásáig. Ez a társadalmi szervezet potenciális lehetőségeit kibontó államforma és a "Divide et impera" azóta is sokszor bevált külpolitikája tette Rómát világbirodalommá. A pun háborúk után, az időszámítás előtti 2. században Itália vált a földközi-tengeri medence urává. Ugyanakkor a köztársaság szilárdnak hitt ereje meginog. A rabszolgalázadások és a polgárháborúk anarchiáját szükségszerűen követi a diktatúra, majd a császárság kora. A könyv az aranykort, a művészetek fejlődésének századait elemzi a legrészletesebben, majd Róma ideológiai és politikai hanyatlásának jelenségeit és okait részletezi. Falus Róbert nem zárja le mechanikusan a történelmi szakaszt Róma bukásával, hanem érzékelteti a római civilizációt öröklő új Európa továbbfejlődésének útját is. A könyv olvasmányos és adatgazdag. (Legeza Ilona)

Az első teljes kiadás - Rajnai László utószavával és Tüskés Tibor fülszövegével!
Dienes Ottó
AZ ELVESZETT PARADICSOM (Várkonyi Nándor könyvéről)

Vekerdi László szakavatott utószavában - miután beleágyazta Várkonyi munkásságát az őt megillető helyre, elsősorban utalva a Várkonyi-Hamvas-Kemény Katalin hermetikus triász szerepére és a magyar szellemi életre gyakorolt hatásukra - maga számára is reveláló szinten állapítja meg, hogy Várkonyi eme könyvét nem lehet, de nem is szabad a pozitivista értelemben vett tudományos röntgenvizsgálatnak alávetni. Ha valóban a novalisi metafizika kilátótornyába akarunk feljutni ("Mi küldetésben vagyunk, a Földet megalkotni küldettünk el"), s onnan szemlélni egyetemes emberi állapotunkat - múltunkat, jelenünket, jövőnket -, akkor hinnünk kell a hermetikus utópiákban (jó utópiákban), a metafizikai próféciákban, az emberiség sorsegyüttesének megváltoztatására irányuló szinte emberfeletti kísérletekben. Várkonyi is - s ehhez nem férhet kétség -, hisz abban, hogy az emberi létnek, s általában az életes létnek van valami felsőbbrendű irányultsága, valamiféle magasabb rendű valósághoz való relígiója, azaz összeköttetése. Ha ezt a köldökzsinórt elszakítjuk, ha ezt a "mesét" leromboljuk, ezt a legmagasabb röptű szellemi fikciót és illúziót vulgáris módon elbagatellizáljuk, akkor kihúzzuk a talajt lelkességünk alól. S belezuhanhatunk a tisztán materiális elesettségbe, amely - ha nincs semmilyen fékező erő - egyenlő lehet az erkölcsi elszíntelenedéssel, sőt széthullással, a kaotikus állapotokba való elmerüléssel (Hamvas Béla Várkonyitól eltérően az özönvizet a szimbólum fokán ezen alacsonyra süllyedt állapotként értelmezi).
Várkonyi jelen könyve - a teljes műnek, a több mint ezer gépiratos lapnak, mintegy negyede; ennyit nyújthatott ugyanis a kiadói kapacitás - valóban a beavatás mágikus erejével bír, hasonlóan Hamvas Béla Scientia Sacrájához. A beavatottság végső stádiuma a gyémánt fényt sugárzó szellemi tisztánlátás, a belelátás a lét szédítő titkaiba. A beavatott felismeri tehát a titkot: az emberi életet más nyelven kellene álmodni, az emberi létet-életet küldetéses isteni létformává kellene átalakítani. S a beavatott - miután jelképesen meghalt a vulgáris-materiális élet számára - visszatér ugyanebbe az életbe, hogy azt magasabbrendű, nyitott létté alakítsa (újfent Hamvasra kell hivatkoznunk). Ezért s még más okok miatt is lenne dőreség Várkonyi könyvét bonckés alá vonni, s az oly sokszor vulgarizáló racionalizmus szikéjével ízeire szabdalni, esetleges tudományos tévedéseit mindenáron mérlegre tenni. Lehet a szerző számunkra még eléggé szokatlan antropogeneziséről, antropozófiájáról, grandiózus összehasonlító mitológiájának erényeiről vagy hibáiról beszélni, de ne feledkezzünk meg arról sem, hogy jelen könyvét (illetve annak közölt részletét) elsősorban inkább morálfilozófiai-teológiai-metafizikai irányultságú műnek kell tekinteni, illetve pontosítva: érdemes tekintetni. S már ezért sem érdemes a Sziriat oszlopaira visszavezetni, vagy csak arra vonatkoztatni csupán...
 

A fél Európán átvezető, pompásan megtervezett utak és hidak láttán, ma is csodálattal adózunk a régi rómaiak mérnöki tudásának. Tisztában is volt mindenki annak idején fontosságukkal, hiszen a nagy birodalom kormányzásához elengedhetetlenül szükséges volt a gyors utazás, hogy az utasítások idejében eljussanak a Földközi-tenger medencéjének legtávolabbi pontjára is. Hogyan is utaztak tehát a régi rómaiak? Erre a messzire vezető és sokfelé elágazó kérdésre Ürögdi György, az ókori római világ szakértője egész könyvvel válaszol, mégpedig nagyon érdekes és hiteles könyvvel, hiszen klasszikus szerzők vallomásai és egykorú hivatalos iratok adatai alapján tájékoztatja az olvasót.

A Római variációk … Brelich első nagy tudományos teljesítményei közé tartozik. A három értekezésből felépülő mű központi témája a rendezetlenségből a rendezett állapotba való átmenet megjelenése a római mitológiában. A három variációban a szerző a téma egy-egy aspektusát vizsgálja: az első Róma és Praeneste alapítási mítoszait, a második az első latin királyok alakját, a harmadik pedig a római évet záró februári ünnepeket tárgyalja.
Angelo Brelich (1913–1977) vallástörténész Budapesten született magyar anya és olasz apa gyermekeként. Egyetemi tanulmányait Magyarországon végezte, részben Kerényi Károly irányítása alatt. A második világháború után Olaszországban telepedett le, ahol a komparatista vallástörténész, Raffaele Pettazzoni munkatársa, majd utóda lett a Római Egyetem Vallástörténeti Tanszékén.