Βabriosz
Idegen tollakkal ne énekeskedj!
Az égi hírnök, bíbor Írisz egykor rég
az istenek házába szépségversenyre
hivott minden madarat; mikor meghallották,
a pályadíjért vágy lopódzott szívükbe.
Egy zergeláb-sem-érintette sziklából
forrás fakadt, áttetsző és kristálytiszta;
a sok madár rajokban mind vizéhez gyűlt,
s lemosta arcát s combjait friss habjában,
megrázta szárnyát, üstökét megfésülte.
És megjelent a forrásnál egy vén csóka,
a varju egyik sarja is, s az elhullott
sok tarka tollat tűzve nedves vállára,
a többieknek pompáját, a sasnál is
szebb tollazatban szállt az istenekhez fel.
Elámult Zeusz, és már a díjat nyujtotta,
de a fecske - mint athéni nő, oly fortélyos -
fölfedte őt, kitépve tollát melléből.
„Ne árulkodj, besúgó!” - szólt a megvádolt.
De rátámadt a vadgalamb s a szajkó is,
az énekes rigó, s a sírok őrzője,
a kis pacsirta, meg fióka-rabló ölyv,
s tépték, míg föl nem ismerték a vén csókát.
Ó, gyermekem, saját ékeddel ékeskedj;
lefosztják rólad lopva szerzett szépséged.
(Kerényi Grácia fordítása)
|