Héró és Leandrosz – A szerelmesek halála
Éjszaka volt, s iszonyú sziszegése a szörnyü szeleknek s zord zúgása zajos csatalármát csapva süvöltött, száguldván csapatostul a tenger torlata mentén. És ime Leandrosz, szeretett jegyesért epedezve sodródott, dühösen sustorgó sós vizek árján. S hab most habra tolult, hullámhegyek összecsapódtak, tenger s ég elvegyült; vijjogtak a vad viadalban szerte a szélviharok: sziszegett Eurosz Zephüroszra, és Boreaszra Notosz rázúdult nagy-fenyegetve; s szüntelenül dörgött haragos-harsányan a tenger. Vak-siket örvényben sok iszony tűrője, Leandrosz sűrűn esdve nyögött fel a tengeri Aphroditéhez, sűrűn esdve Poszeidáónhoz, a tenger urához, még az athéni arát feledő Boreaszt se mulasztva. S nem segitett neki senki; Erósz sose győzi le Moirát. Hullámgörgetegek rontottak rá vad erővel verve, sodorva; a térde rogyott, nem győzte erővel, s nem pihenő, sose rest keze izmai megmerevültek. Rengeteg árja tolult torkára a víztömegeknek, s itta a tengerözön keserű italát, ihatatlant. Ekkor a szörnyű szél lobogó lámpása kilobbant, s véle sokat tűrt Leandrosznak a lelke, szerelme. Héró meg, le se hunyva szemét, hogy a kedvese késett, állt odakünn, s a siralmas bú-baj hányta-vetette. S jött ím a hajnalpír, s jegyesét nem látta semerre. Tenger tág tükörét széltében szántva szemével, hátha kifürkészné: hol-merre bolyong szeretője, lámpást lobbantott. S a toronynak lábazatánál holtan látva meg őt, szirt-sebzett szíve szerelmét, öltött keble köré szépen szőtt leplet azonnal, s zúgva zuhant le fejest a torony meredek tetejéről. Holt szeretője szivén Héró így lelte halálát, s végórájukon is repesőn egymásnak örültek!
(Ford.: Kárpáty Csilla) (Forrás: Aki legdrágább, aki legszebb... – Százhúsz vers a szerelemről – Válogatta és szerkesztette Illés Lajos 65-66. old. – Kossuth Könyvkiadó1982.)
|