Aiszkhülosz írásainak középpontjában a morális és vallási értékek állnak. Drámái többnyire jóval pozitívabban érnek véget, mint a „tragikus triász” másik két képviselőjének (Euripidész, Szophoklész) munkái. Ennek jó példája az Oreszteia-trilógia, melynek első és második darabja ugyan tragikus véggel zárul, ám a harmadik rész feloldja a tragédiát. Ókori adatok szerint 90 drámát írt. Ebből 6 teljes egészében fennmaradt, cím szerint ismerünk 74-et, ezekből kisebb-nagyobb töredékek maradtak ránk. Aiszkhülosz életében összesen 13 színpadi versenyen aratott győzelmet.  
A tragédia atyjának nevezett Aiszkhülosz Oreszteia című műve az ókori görög tragédiairodalom egyetlen épségben ránkmaradt trilógiája. A három, történetében is öszekapcsolódó dráma - Agamemnon, Áldozatvivők, Eumeniszek - az argoszi uralkodóház, az atreidák tragikus történetét dolgozza fel, s építi sorsukkal is azt a monumentális aiszkhüloszi történelemszemléletet, amely még egységben látja az isteni és emberi szférát, s legalábbis tudni véli, hogy a világrend megismerhető és igazságos. a királyi családot kegyetlen csapásokkal sújtja a végzet. Az ősök bűne megsokszorozódva hull vissza az utódokra. Talán azt is mondhatnánk, hogy az Agamemnon a bűn, az Áldozatvivők büntetés-bűnhődés drámája. A trilógia befejező darabja pedig a kiengesztelődésé. Égi hatalmak és földi bírák együtt oldozzák fel az anyagyilkos Oresztészt bűne alól. Aiszkhülosz válasza az ókori emberé. A "végzet"-tragédia azonban emberi létünk és erkölcsünk alapjaira kérdez rá.

Aiszkhülosz: Oreszteia