A Pokol bugyrait és a Purgatórium hegyeit maga mögött hagyva, a Paradicsom negyedik egében Dante a középkor néhány nevezetes gondolkodójával és tudósával találkozik. Aquinói Szent Tamás. Albertus Magnus, senillai Isidorus, Beda Venerrabilis társaságában dicsfénytől koszorúzva ott lebeg az "anima santa", a makulátlan lélek, akit a firenzei óriás meg sem nevez, mert bízvást feltételezhette, hogy olvasói anélkül is ráismernek: igen, ő Boethius, a tragikus sorsú római költő, filozófus és államférfi, a Consolatio és egyéb művek akkor még hírneves és közismert szerzője.
Már a nemzeti irodalmak kialakulásának hajnalán kezdték fordítani, és nem is akárkik: a Consolatio-t például angolra Nagy Alfréd király és Chaucer, olaszra pedig Brunetto Latini, Dante mestere tette át, hogy a francia, német, görög és egyéb változatokról ne is beszéljünk.
Boethius, Anicius Manlius Torquatus Severinus (480–524): A patrisztika hanyatló korszakának neves bölcselője volt a római filozófus, államférfi Boethius (480–524), aki 'A filozófia vigasztalása ' c. (börtönben írt) művével Albertus Magnus, Aquinói Szent Tamás és Dante bölcseletére is hatást gyakorolt. Életműve a görög filozófiai tradícióhoz köti, noha behatóan ismerte a korabeli keresztény tanokat, s egyes fejtegetései alapján (a quadrivium anyagának írásba foglalása) a skolasztika előfutárának is tekintik.