"...egy államférfi hadvezér szólal meg kétezer év távlatából. Nem szépíró, kenyere nem a jelzők megválogatása, a szóhangulat árnyalása, nem is az emberi lélek kutatása vagy a társadalom rajza. Szerzőnk katona volt és politikus, egy világbirodalom alapítója és ura, aki - mellesleg - írt is. Különös, szinte egyedülálló írói sors: azt írta le, amit maga átélt, elvégzett - ami önmagában még nem ritkaság -, de tevékenysége milliók életét formálta, ezrek halálát okozta, új vonalakat rajzolt az ismert világ térképére, szóval egy darab történelem volt." (Ürögdi György)
A gall háborúról és a polgárháborúról készült „feljegyzések” szerzője, Caius Iulius Caesar a világtörténelem egyik legizgalmasabb és legellentmondásosabb egyénisége. Róma történetének fordulópontján kortársait megelőző politikai éleslátással felismerte az államformaváltás elkerülhetetlenségét - de nem számolt azzal, hogy a hagyományos köztársasági rend díszleteinek átformálása sérti az ősi római szabadság-illúziót. Ezért a figyelmetlenségéért sújtott le rá a huszonhárom tőrdöfés, és ezért maradt zseniális tervének megvalósítása a tehetségtelenebb utódra - Augustusra.
A feljegyzések, a memoár-irodalomnak ez az évezredeken át utánzott mintaképe Caesar galliai hadjáratának és Cn. Pompeius ellen vívott küzdelmének hűvösen tárgyilagos naplója. "Caesarnak az a képessége, hogy könnyűszerrel tudott győzni, felismerhető írásmódján is" - írta róla Herder. Valóban, a feljegyzések nem összekapkodott hadijelentések gyűjteménye, hanem művészi igényességgel, könnyed egyszerűséggel megformált írásmű. A szenvtelen harmadik személyű elbeszélés, az elegáns stílus, a valóság részleteihez ragaszkodó aprólékos pontosság, a háborúk jogos voltának félelmetesen okos bizonygatása mögött azonban gyakran felizzik Caesar önmaga-igazolásának szenvedélye. A két "kötet" legfőbb értéke éppen ennek a világtörténelmet alakító szenvedélynek emberi hitelességében és feszültségében rejlik.