Cicero sikereit egyedülálló szónoki képességének köszönhette, mely rövid időn belül Róma első számú szónokává tette, az utókor pedig a görögök legkiválóbbika, Démosthenés római párjaként tartotta számon. Hatásos és sokszínű egyéni stílusa egyformán különbözik mindkét nagy stílusirányzattól: az egyszerűségre törekvő atticizmustól és a díszítményeket bőven alkalmazó asianizmustól. Alapját a természetesnek ható, valójában gonddal csiszolt, művészien megformált körmondatok adják. Hosszúságuk ellenére felépítésük világos, harmonikus; kellemes hangzásukat a szavak körültekintő megválasztása mellett a mondatok belsejében és végén egyaránt megfigyelhető prózaritmus adja.

Cicero életműve igen terjedelmes: s ebben az életműben a szónoklás elméletével foglalkozó művei (Az invencióról, A szónokról, Brutus, A szónok) is fennmaradtak.