Epikurosz (i. e. 341 - 270) a démokritoszi természetfilozófia követője. Logikai tanításából csak az igazság kritériumára vonatkozó megállapítását ismerjük: az élőlények alapvető és elsődleges érzésének a gyönyörűséget és a fájdalmat tekinti. Ennek megfelelően a helyes tett és az igaz ismeret kísérőjének a gyönyör érzését, a helytelen tett és a téves ismeret kísérőjének a fájdalom érzését tartja. Etikai szempontból a legfőbb jót a lélek nyugodt, indulatoktól mentes állapotában jelöli meg. Ez az ataraxia ('zavaroktól való mentesség'), amely a mérsékelt, filozófiailag kívánatos gyönyörűség érzését ébreszti a lélekben. A hédoné ('gyönyörűség') szóból képzett kifejezéssel etikai álláspontját hedonizmusnak nevezzük. 
A középkori keresztény morálfilozófia - félreértve az epikuroszi hédoné mivoltát - az epikureizmust a féktelen kicsapongás filozófiájaként értékelte és ítélte el. 
Terjedelmes életműve elveszett. Három filozófiai levele maradt fönn (Hérodotoszhoz, Püthoklészhez, Menoikeuszhoz), valamint az Alapelvek című rövid kivonat a tanításáról. 
Epikurosz természetfilozófiájában előfeltételezi (ahogy azt Lucretiusnál olvashatjuk), hogy semmi sem keletkezett a nemlétezőből, és semmi sem múlik el, nem változik nemlétezővé. A harmadik alapelv: a mindenség soha nem volt és nem is lesz a jelenlegitől különböző állapotban. Epikurosz, mint már említettük, Démokritoszhoz - egyes értelmezők szerint tudtán kívül - kapcsolódik: a kozmoszt űrre és oszthatatlan testekre osztja. A mindenség kiterjedésére nézve végtelen, az atomok száma úgyszintén. Az atomoknak sok fajtája van, és minden tárgy űrből és az atomokból tevődik össze. Az atomok ugyan fizikailag nem oszthatók, de gondolatilag véges mennyiségű oszthatatlan részecskékből állnak: ezektől a minimális részecskéktől függ az atomok mérete és alakja. Epikurosz az atomoknak súlyt tulajdonít, és ebből egyenesen arra a következtetésre jut, hogy az atomok súlyuknál (precízebben: tömegüknél) fogva zuhannak. Az atomok zuhanása véletlenszerűen (nem meghatározott helyen és időben) elhajolhat, így magyarázható a természeti létezők kialakulása: az atomok ideiglenes összekapcsolódása révén.