Euripidész a halála után bemutatott Bakkhánsnők-kel (s a vele trilógiát alkotó Íphigeneia Auliszban-nal, valamint az Alkmaión-nal) első díjat nyert a drámai versenyen Athénban. Ez az oly sokat elemzett, sokszor félremagyarázott darab a Dionűszosz-kultusznak egyetlen, tragédiaszínpadon megjelenített emléke. A görög tragédia a Dionűszosz-kultuszból sarjadt: az isten tiszteletére rendezett ünnepségeken énekelt dicsőítő himnuszok (a kardalok) lassanként az isten életéből vett epizódokat bemutató jelenetekké váltak, majd más mitikus hősök tetteinek megelevenítésévé. S nem is szakadt el soha Dionűszosztól, hiszen mindvégig az ő ünnepén (a vidámság, a bor, a szent mámor s az ennek hatására bekövetkező átalakulás, a szerepjátszás misztériumán) rendezték a drámai versenyeket. Cím szerint ismerünk néhány Euripidész előtti Dionűszosz-tragédiát (a 415-ös győztes Xenoklész Bakkhánsnők-je, Iophón Bakkhánsnők-je, Aiszkhülosz Lükurgeiá-ja stb.).  

Az Euripidész-darab az istenekbe vetett hit megrendülésének, az égi igazságszolgáltatás lehetetlenségének s a véres indulatok elszabadulásának tragédiája. Euripidész Dionűszoszának istenségénél lényegesebb vonása a bosszúvágya, s e bosszúvágy tökéletes kielégítésének eszköze isten volta. Ami földöntúli benne, csak még ijesztőbbé teszi, hiszen érthetetlen tudatfosztottságot, az én teljes megsemmisítését képes előidézni. Ezt az istenséget nem lehet sem megsérteni, sem szeretni: csak a vele való teljes azonosulás, az önálló akarat és gondolkodás leghalványabb szikrájának teljes elfojtása elégíti ki. A korábbi Euripidész-művekben mindig meg lehetett találni a szenvedő, a tragédiát átélő, a néző-olvasó számára érzelmileg elfogadható hőst, de a Bakkhánsnők-ből már ez is hiányzik. Szélsőség Dionűszosz, s az Pentheusz is: az ő pusztulása nem jelent mást, mint e két szélsőség egyesülését. Pentheusz a Dionűszosz-kultusz emberáldozataként az isten különböző megjelenési formáinak egymás utáni felvételével azonosul az istennel (végső halálát oroszlán - Dionűszosz egyik szent állata - formájában nyeri el). Isten és ember, látszat és valóság már értelmetlen szavakká, meghatározhatatlan tartalmat rejtő kategóriákká váltak; ami maradt: a bosszú.

A Bakkhánsnők-et Euripidész Arkhelaosz makedón király udvarában írta, élete utolsó éveiben, az Íphigeneia Auliszban-nal együtt. Nyilván befolyásolta a környezet műve megírásában, a kardalok természeti képeinek gazdagságában a makedón táj hatása fedezhető fel.

A mű rendkívül népszerű volt a bemutatását követő évszázadokban is, és gyakran játszották különböző ünnepségek alkalmával. - Plutarkhosz számol be egy híres előadásról (Crassus, 33): a párthus királyi udvarban a darab végén a színész a római hadvezér, Crassus lándzsavégre tűzött fejével jelent meg s adta elő a jelenetét.