A mitológiai témát Aiszkhülosz és Szophoklész után Euripidész is feldolgozta, markánsan áthelyezve a hangsúlyokat. Euripidész Élektrája pusztító szenvedélyű, szinte isteni bosszúvággyal megvert nő, aki eltéríthetetlen a bosszútól, még akkor sem tántorít attól, amikor meghallja anyjától, Klütaimnésztrától annak indokoltnak vagy legalább is motiváltnak tűnő okait a férjgyilkosságra. A mű Kr. e.: 413- ban keletkezett.
A földműves monológjával kezdődik a tragédia, akitől nemcsak az előzményeket, hanem a jelen helyzetet is megismerjük. Agamemnon haláláról mond el annyit, amennyit a kívülállók tudnak: a trójai háborúból hazatérő hőst Klütaimnésztra, a felesége, s Aigisztosz megölik, majd Aigisztosz elfoglalja Agamemnon trónját és nászágyát is. Agamemnon gyermekei veszélyessé válnak, ezért Élektrát a földműveshez (a beszélőhöz) adják feleségül, hogy ne szülhessen nemes utódokat, a gyermek Oresztészt pedig nevelője kimenekíti a palotából, mert tudja, a gyermek élete, mint jogos utódé, veszélyben van.
A szenvedő Élektra tűnik fel, méltatlan öltözékben, vizeskorsóval. Elmondja ő is fájdalmas sorsát, s megemlíti egyetlen reménységét, száműzetésben élő öccsét, Oresztészt is, mint aki az egyetlen, aki képes lenne bosszút állni a gyilkos páron. Kitűnik a földműves nemes jelleme, bölcsessége: nem érzi méltónak magát arra, hogy a királylány (Élektra), férje legyen, ezért nem érintette meg, férji jogait nem érvényesítette vele szemben. Tudja, hogy jogtalanul került házába a lány, s azt is, hogy a z istenek haragját magára vonná, ha visszaélne a helyzetével.
Két vándor érkezik, Oresztész és társa, Püladész. A vízhordásból hazatérő Élektrától érdeklődnek a helyi körülmények iránt. A lány nem ismeri fel öccsét, hiszen gyermeknek látta utoljára, s az Oresztész hírnökének adja ki magát. Férje, a földműves házukba hívja őket, de nemigen van mivel megvendégelni a vándorokat, ezért elküldenek Oresztész hajdani nevelőjéért, hogy hozzon némi ennivalót, amit az asztalra tehetnének. Az „Aggastyán” felismeri a vendégben Oresztészt, három sikertelene próba után, melyek szerint Oresztész a hajfürtje, lábnyoma, ill. szőttese szolgálna bizonyítékul (Aiszkhülosznál szinte szóról-szóra így hangzik a jelenet), végre megtalálja a valódi jelet, szemöldöke feletti sebhelye elárulja Oresztészt.
A két testvér így egymásra találva összeesküvést sző anyjuk s annak férje meggyilkolására. Élektra a bosszú végrehajtását Oresztésztől várja el. Aigisztosz a közelben lakik, épp áldozatot mutat be. Oresztész terve egyelőre csak az, hogy Aigisztosz közelébe férkőzzön. Az áldozatot bemutató király a házába invitálja az út szélén baktató két vándort, Oresztészt és Püladészt. Megvendégeli őket az áldozati tinóból, s megkéri Oresztész, hogy ő vágjon bele elsőnek a jószágba. Oresztész kezében a fegyverrel, nem késlekedik, megöli a trónbitorlót. Annak háza népe átáll az ő oldalára, amikor leleplezi magát: a törvényes uralkodót tisztelik benne a szolgák.
Élektra ezalatt anyjuk meggyilkolására eszel ki tervet: magához kéreti azzal a hamis hírrel, hogy gyermeke született, szeretné a csecsemőt megmutatni. Klütaimnésztra gyanútlanul érkezik, nem tudja, hogy férje (a második) már halott.
Kettőjük párbeszédéből megtudjuk Klütaimnésztra okát a hajdani, szörnyű férjgyilkosságra: Agamemnon feláldozta lányuk, Iphigénia életét, hogy sikeresek legyenek a trójai háborúban, hazatérve pedig ágyasokkal gyalázta meg a nászágyat. Klütaimnésztra e kettős fájdalmát torolta meg Agamemnon meggyilkolásával. Élektra azonban hajthatatlan: nem fogad el semmiféle magyarázatot, indokot: apja gyilkosának halnia kell. Az időközben megérkező Oresztészre vár a feladat, akit szívbemarkoló kétség gyötör: tragikus vétségre készül. Élektra azt várja el tőle, hogy megölje anyjukat. De ha nem áll bosszút apja haláláért, akkor a közösség kiveti magából, mint apjához méltatlan személyt. A házba bevonuló Klütaimnésztrát Oresztész követi, és meggyilkolja.
Kasztor, Klütaimnésztra isteni testvére érkezik, ő oszt igazságot: Oresztésznek el kell hagynia Argoszt, szörnyű bűnéért vezekelnie kell, az istenek szavazni fognak bűnösségéről. De van reménye, ha a szavazatok aránya döntetlen, az is felmentést jelent számára. Élektra pedig a rangban hozzáillő Püladész felesége lesz.

Az Élektra (i. e. 413) témáját Aiszkhülosz, is (Áldozatvivők), Szophoklész is (Élektra) feldolgozta Euripidészen kívül. Aiszkhülosz drámájában Oresztész az isteni hatalom igazságosztó eszköze, s a tett felelősségét az isten viseli, Szophoklésznál és Euripidésznél azonban felmerül a kétely ezen igazságszolgáltatás jogos voltával szemben. Euripi¬dész abban megy túl Szophoklészon is, hogy a hangsúlyt az emberi szereplők indulataira, a tetteket előidéző pszichológiai mozgatórugókra helyezi. Egyik darabjában sem ment oly messzire a mítosz humanizálásában, mint az Élektrá-ban: az ő Elektrája beteges anyagyűlöletében és elvakult - a tényekkel és érvekkel mit sem törődő - bosszúvágyában igen távol áll a mítosz hősi, az apja emlékét megaláztatásokon és szenvedéseken át is bátran őrző lány-alakjától (az utókorban ez az elképzelés élt tovább s vált irodalmi művek sorának ihlető forrásává). Euripidész mítoszromboló világlátásának megfelelően, amennyire lealacsonyodik Elektra, olyan mértékben emelkedik fel Klütaimnésztra: a mítosz „gonosz anya", „gonosz feleség" prototípusaként ismert alakjáról kiderül, hogy mélyen érző nő. Euripidésznél Klütaimnésztra férjgyilkossága jól motivált, jogos bosszúvá válik. Elektrához fűződő kapcsolatában sem a félelem és a gyűlölet hajtja, hanem az anyai féltés és szeretet. Így az anyagyilkosság semmivel sem menthető, hatalomvágyból elkövetett bűnné válik, s a Dioszkuroszok képében megjelenő deus ex machina, amely visszavezeti a messze kalandozott mitológiai történetet a „helyes mederbe", nem nyugtat meg és főleg nem zár le: a néző továbbra is gondolkozhat az emberi indulatok rettenetes voltán, de immár megfosztva a végső felmentést megadni képes istenekbe vetett hittől.