A darab bemutatásának körülményeit kevéssé ismerjük, nem tudjuk, milyen tragédiákkal együtt mutatták be, s az előadás dátumára is csak közvetett adatunk van: Arisztophanész a 423-ban bemutatott Felhők-ben kifigurázza a Hekabé egy jelenetét. De 425 előtt sem írhatta, mert a Kar déloszi ünnepről énekel (458. sor), márpedig Athén csak 426-425 telén szerezte meg a szigetet, s ez idő tájt vezethették be az ötévenként megült ünnepet.
Két jól elkülöníthető részre osztható a Hekabé. Polüxené feláldozásának története áll az első rész középpontjában. Euripidész nem Homéroszt követi Polüxené sorsának bemutatásakor (Homérosznál Odüsszeusz és Diomédész Trója elfoglalásakor öli meg a lányt), s az Arktinoszra és Sztészikhoroszra visszamenő, Szophoklész által is feldolgozott változatot fogadja el. Szophoklész Polüxené-je elveszett, mindössze néhány rövid töredék maradt fenn belőle, ezekből csak annyi állapítható meg, hogy Euripidésznél korábban írta darabját.
Polüdórosz meggyilkolásának története, illetve Hekabé ezt követő bosszúja alkotja a darab második felét. Euripidész újítása, hogy Polüxené és Polüdórosz történetét egy tragédiába olvasztja. Mind a mai napig azért is sorolják a gyengébben sikerült Euripidész-darabok közé, mert két, össze nem illő történet ötvözetének tartják a Hekabé-t.
A cselekmény középpontjában Hekabé áll, vele együtt szerzünk tudomást a készülő és a már lezajlott tragédiákról. A csapásokat tehetetlenül tűrő siránkozástól a bosszú megvalósításáig éljük végig a történetet. S ez az, amit a darab megítélésekor ritkán vesznek figyelembe: Euripidész jellemfejlődést ábrázol, s ehhez - Hekabé pszichológiailag árnyalt jellemfejlődéséhez - van szükség a két, egymástól függetlenül lezajlott, de Hekabéban összegződő gyermekgyilkosság összekapcsolására. A darab igazi értékét a sorsába belenyugodott rabszolganő igazságosztó „bosszúistennővé" emelkedésének pontos ábrázolásában kereshetjük.