A darab keletkezésének ideje kb. i.e. 427-re tehető. A peloponésszoszi háború i.e.431-425-ig tartott, ezalatt a spártaiak többször feldúlták Attikát, ezért erős az aktuálpolitikai jelleg: az athéni jogrend és igazságosság szembekerül a spártai erőszakkal és önkénnyel. A szereplők általában egyoldalúan vannak ábrázolva, Démophón mint pozitív, Koprusz mint negatív jellem tűnnek fel. Egyedül Eurüsztheusz jelleme változik a dráma során. Kopreusz, az argoszi vezér már a darab elején súlyos vétséget követ el: a Héraklész gyermekeit őrző agg Ioláoszra rátámad Athéné szentélyében. Kopreusz már régóta üldözi a családot, mert Eurüsztheusz argoszi király halálra ítélte őket, és neki az a feladata, hogy visszavigye őket Argoszba. Démophón próbálja békésen elintézni a nézeteltéréseket, de Kopreusz azzal fenyegeti, hogy háborút indítanak Athén ellen, ha nem adják ki a szökevényeket. Démophónt hármas indok gátolja ebben: 1.Héraklész Zeusz fia, ha őt megsértené, az istent sértené meg, 2.Démophón apja Thészeusz volt, akit Héraklész felhozott az alvilágból, 3.az oltalomkérőket nem lehet kiadni. Az istenek itt is megjelennek: Athéné az athénaik mellé, Héra az argosziak mellé áll. Az argosziak már Athén alatt vannak. Az athénieknek fel kell áldozniuk egy szüzet a csata sikeres kimeneteléért. Makaria papnő vállalja el az áldozat szerepét. A csatáról egy hírnök hozza Alkménének (Héraklész felesége, ő is a gyerekekkel bujdosik a szentélyben) a hírt: az athénaik győztek; Zeusz a csata idejére megfiatalította Ioláoszt. Az elfogott argoszi királyt, Eurüsztheuszt Alkméné elé viszik. Alkméné meg akarja öletni Eurüsztheuszt, de egy szolga igazságosságra inti: a foglyot így nem szabad megölni athéni jog szerint. Eurüsztheusz kifakad: az istenek intézték úgy, hogy Héraklész hamarabb szülessen meg, mint ő, ezért nem tehet róla, hogy Héraklészt üldöznie kellett (trónutódlás). Felidézi Loxiász jóslatát: H. gyermekeinek örök ellensége lesz, halála után viszont Athén egyik ''védőszentjévé'' válik. Alkméné kutyákkal tépeti szét Eurüsztheuszt.

 

Héraklész dór hős, s gyermekeit Euripidésznél Athén menti meg az elpusztításukra törő argoszi Eurüsztheusztól. A peloponnészoszi háború első éveiben (431-425 között) a spártai seregek ötször dúlták fel Attikát. Égbekiáltó tehát a hálátlanság: 

Héraklész késői utódai, a spártaiak az egykori jótevő ellen törnek most, a darab megírásának időpontjában. Nyilvánvaló és szövegszerűen is ellenőrizhető ez az aktuálpolitikai mondanivaló a Héraklész gyermekei-ben. A szokatlanul éles, politizáló hang érthetővé válik, ha meggondoljuk, hogy ekkor a költő még tiszta szívvel állhatott ki az athéni jogrend és igazságosság magasabbrendűsége mellett az erőszak és önkény ellenében.

A darab bemutatásának körülményeiről semmi bizonyosat nem tudunk, a dátumát is csak a történeti utalásokból lehet több-kevesebb biztonsággal a 427 körüli évekre helyezni.

A jellemrajzok - a téma napi politikai célzatú feldolgozásából következően - egyoldalúak: az athéni álláspontot képviselő Kar és Démophón egyértelműen pozitív jelleműek, Kopreusz viszont a zsarnokság és önkény megtestesítője. Kiemelkedik az egysíkú jellemek közül Eurüsztheusz, akinek „jellemváltozását" a darab gyengeségei között szokták számon tartani. Holott a halálba induló Eurüsztheusz Athén nagyságát elismerő, pozitív jóslatot adó szavai ugyanabba az aktuálpolitizáló irányzatba tartoznak, mint a Spárta-ellenes megjegyzések; ez esetben azonban a még ingadozó Argosznak szól a figyelmeztetés: ne Spártához, hanem Athénhoz csatlakozzék.