A Küklópsz az egyetlen egészben fennmaradt szatírdráma. A tragédia ősi formáját leginkább megőrző műfaj szervesen hozzátartozott a drámai tetralógiához: a három  tragédiát követően került színre, s kötelezően Dionűszosznak, a bor, a vidámság és a tragédia teremtőjének dicsőítését kellett tartalmaznia. A Küklópsz ugyan témaválasztásával eltér az általánosán érvényes szabálytól - hiszen az Odüsszeia 9. énekéből ismert kalandot dolgozza fel -, de hangulatával, olykor a trágárságig menő szókimondással, s főként a Kar (szatürok, tehát Dionűszosz hívei) és Szilénosz szerepeltetésével megteremti a szatírjátékok dionüszoszi közegét.
Keveset tudunk a darab keletkezési idejéről. Vannak, akik korainak, tehát az első biztosan datálható darab, az Alkésztisz előttinek tartják, mások egészen későinek, a Makedóniába való utazást közvetlenül megelőző időszak termékének tekintik. A korai datálás stílusjegyek és szerkesztési sajátságok alapján valószínűbbnek tetszik. A történetnek ez az egyetlen fennmaradt drámai feldolgozása.  Néhány lényeges ponton eltér a homéroszi megfogalmazástól: több új szereplő lép fel (Szilénosz mint Odüsszeusz ellenpontja, a Kar mint a Dionűszoszhoz, illetve Küklópszhoz való kötődés megjelenítője);  a cselekmény időtartama a színpadi sűrítés folytán egy napra csökken; a színhely Szicíliába, az Etna lábához került át; a főhős, a Küklópsz pedig vadabb, mint Homérosznál - a dionűszoszi misztériumok hangulatát idézve.