A halottak tisztelete a görögöknél az egyik legfontosabb erkölcsi kötelesség volt. A temetetlenül hagyottak lelke száz évig keringett az Alvilág bejárata előtt, mert nem nyerhetett bebocsátást, s állandóan zaklatta élő rokonait, hogy megadják neki a végtisztességet. A kérdés komolyságát jelzi, hogy az irodalomban gyakran merül fel a halottakkal való bánásmód problémája (pl. az Íliász-ban Hektór, az Antigoné-ban Polüneikész, a Hekabé-ban Polüdórosz végtisztessége a kérdés).
A Thébai ellen háborút viselő argoszi hét vezér történetét a tragédiában Aiszkhülosz már feldolgozta (Heten Thébai ellen), sőt a csatában elpusztultak holtteste fölött támadt viszályról is írt tragédiát 475-ben, Eleuszisziek címen. Amennyire a töredékekből és idézetekből megállapítható, Aiszkhülosznál békés úton sikerült rendezni a bonyodalmakat Thébaijal, ellentétben az Euripidésznél olvasható változattal, ahol Thészeusznak fegyverrel kell kényszerítenie a thébaiakat az isteni és emberi rend tiszteletben tartására.
Euripidész Oltalomkeresök-jét egy ókori kritikusa „Athén dicsőítő énekének" nevezte, s ebben igaza is volt, hiszen az athéni demokrácia magasabbrendűségének, igazságosságának dicsérete fogalmazódik meg itt, még világosabban talán, mint a Héraklész gyermekei-ben. Athént Euripidész több darabjában is a döntőbíró, az üldözötteket és jogaikban sértetteket védelmező szerepében ábrázolta a peloponnészoszi háború első évtizedében, így az elveszett Thészeusz-ban és Erekhtheusz-ban, a ránk maradt Héraklész gyermekei-ben és az Oltalomkeresők-ben. E darabokat szokás Euripidész nemzeti érzelmű tragédiáinak nevezni.
A darab megírásának közvetlen előzménye az lehetett, hogy 424-ben az athéniak vereséget szenvedtek Délionnál Thébaitól, majd a thébaiak megtagadták a csatában elesettek holttestének kiszolgáltatását (később - az elfoglalt területek kiürítése fejében - mégis teljesítették az athéni kérést). Az eset nagy port vert fel, a történetírók közül Hérodotosz (9, 27 skk.) és Thuküdidész (4, 90-99) is beszámol róla, természetesen mindketten athéni szemszögből értékelve az eseményeket.
A darab felépítésében a Héraklész gyermekeihez hasonlítható, de a jellemek itt árnyaltabbak s a cselekmény menete is könnyebben követhető. Itt is kiolvashatjuk az Argosznak szóló szemrehányást hálátlanságáért és mint legfontosabb mondanivalót:  Athén békevágyát.