Az én honlapom

Honlap-menü
A fejezet kategóriái

Kedvenc könyveim

Főoldal » Fájlok » Antik könyveim

Firmicus Maternus Julius: Asztrológia - A pogány vallások tévelygéséről
2011-05-30, 8:23 PM

A 4. század első felében döntő fordulat következett be az európai kultúra történetében: az üldözött keresztényekből üldözők lettek. Ekkor élt Firmicus Maternus, aki a Római Birodalom értelmiségijének tipikus útját járta végig, amikor korának ideológiái között a magának legmegfelelőbbet kereste. Élete első felében még pogány, azonban az istenekkel zsúfolt római államvallás már mit sem mond neki. Tanúsítja ezt az Asztrológia című nagyszabású műve, melyben kifejti: a csillagok állásától függ az, hogy ki milyen, miként viselkedik és cselekszik, ugyanis az égi konstellációk határozzák meg a nemzés-fogamzás, majd pedig a születés pillanatában az egyén sorsát. Az asztrológiai alapfogalmakat tisztázó fejezet után kötetünk közli a mű egyik legérdekesebb részletét, egy ún. helyzethoroszkópot (A Venus hatása az emberi sorsra), ám közli a kereszténnyé lett Firmicus Maternus rendkívül jelentős művét, A pogány vallások tévelygéséről szóló, páratlanul értékes forrásmunkát is. A szenvedélyes hangú írás sorra veszi azokat a vallásokat, amelyek - a szerző szerint - az ördög sugalmazására az egyes elemeket, a vizet, a földet, a levegőt vagy a tüzet emelték isteni rangra. Bemutatja a kultuszokat, melyekben hajdan élt embereket tettek istenné és részesítettek vallásos tiszteletben, majd leírja és értelmezi a misztériumvallások titkos, mindaddig csak a beavatottak számára érthető szertartásait, jelképeit és jelmondatait.

A csillagok állásától függ az, hogy ki milyen, miként viselkedik és cselekszik, ugyanis az égi konstellációk határozzák meg a nemzés-fogamzás, majd pedig a születés pillanatában az egyén sorsát. Az asztrológiai alapfogalmakat tisztázó fejezet után kötetünk közli a mű egyik legérdekesebb részletét, egy ún. helyzethoroszkópot (A Venus hatása az emberi sorsra), ám közli a kereszténnyé lett Firmicus Maternus rendkívül jelentős művét, A pogány vallások tévelygéséről szóló, páratlanul értékes forrásmunkát is. A szenvedélyes hangú írás sorra veszi azokat a vallásokat, amelyek - a szerző szerint - az ördög sugalmazására az egyes elemeket, a vizet, a földet, a levegőt vagy a tüzet emelték isteni rangra. Bemutatja a kultuszokat, melyekben hajdan élt embereket tettek istenné és részesítettek vallásos tiszteletben, majd leírja és értelmezi a misztériumvallásos titkos, mindaddig csak a beavatottak számára érthető szertartásait, jelképeit és jelmondatait.

 

Firmicus Maternus Julius: Asztrológia - A pogány vallások tévelygéséről

Kategória: Antik könyveim | Hozzáadta:: dbogar | Címkék (kulcsszavak): vallás, antik irodalom, filozófia, ezotéria
Megtekintések száma: 518 | Letöltések: 5 | Helyezés: 5.0/1
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]