Hammurapi elsősorban a legrégebbről ránk maradt teljes „törvénygyűjtemény” révén ismert. Ez prológust, 282 cikkelyt és epilógust tartalmaz. A teljes „törvénykönyv” egy 2,25 méter magas diorit kőoszlopra, egy úgynevezett sztélére vésve maradt ránk. Ezt a sztélét Szúszában 1902-ben egy ásatás során találták meg. Származási helye ismeretlen. Feltehetőleg hódítás során egy babiloni városból került Szúszába. A sztélé ma a párizsi Louvreban található. Egy másolata a berlini Pergamon Múzeumban látható.
A „törvény” elnevezés ebben az esetben valójában helytelen, mivel az ókori Mezopotámiában az uralkodó nem hozhatott törvényeket, erre csak az isteneknek volt joguk. Kittu(m)-nak (szó szerint „igazság”) nevezték tágabb értelemben az érvényes világrendet, amelyet az istenek hoztak létre. Az uralkodás lényege pedig a kittu(m) fenntartása volt.
A Hammurapi-féle „törvénykönyv” két jogrend összefonódását mutatja: a compensatio elvén alapuló hagyományos mezopotámiai jog, és a törzsi jog talio elve szerint készült. A „törvénykönyv” és az Ószövetségben található mózesi törvények összehasonlítása során a kutatók sokáig gondolták azt, hogy a bibliai törvények Hammurapi „törvénykönyvéből” merítettek. Az viszont, hogy utóbbinak nincsenek korábbi mezopotámiai hagyományai, azt mutatja, hogy az amurrú nomád joggyakorlatot tükrözi. Ez azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy az Ószövetség és Hammurapi „törvénykönyve” között nincs értelme közvetlen összefüggést keresni: a közös nomád eredet jegyei mutatkoznak csupán meg rajtuk.
Hammurapi „törvénykönyve” nem volt egyedülálló. Mintegy háromszáz évvel korábban Ur-namma/Ur-nammu sumer király hasonló művet hozott létre, és száz évvel Hammurapi előtt Iszin királya, Lipit-Istár ugyancsak sztélébe vésette „törvényeit”. Mindkét mű azonban csak töredékesen maradt fenn. Assur-bán-apli asszír király Hammurapi „törvényeit” agyagtáblára másoltatta a ninivei könyvtára részére.

Hammurapi törvénykönyve - Dávid Antal fordítása