Pompeius Trogus - világtörténetének vége felé járva - illendőnek érezte a hazatérést a messze idegen országokból Rómába. Áttekintésünk végén térjünk vissza mi is az ismertetni próbált mű magyarországi utókorára. Váratlan felfedezést szánunk befejezésnek: egy XVI. századi török renegát „Magyar történetét", amelynek kéziratát Vámbéry Ármin az 1850-es években hozta haza Konstantinápolyból. Akkoriban nem keltett különösebb figyelmet. Annál kíváncsibban olvasták a nemrégiben megjelent magyar fordítást (Blaskovics József érdemes munkáját), és akadtak, akik ennek nyomán egy latinból törökre fordított magyar ősgesta felbukkanásában reménykedtek. Sajnos, alaptalanul.
De mi köze mindennek Trogushoz, illetőleg Iustinushoz? A mű közreadói nem figyeltek fel a derék török Mahmudnak Róma alapításával kapcsolatban olvasható, név szerinti hivatkozására. Máshol csak azt találjuk, hogy „a krónikás szavai [434] szerint" a galliai királylány annak a vendégnek (a görög Protisnak) nyújtotta az ivóedényt, akit a megjelentek közül férjéül választott (vö. Iust. 43, 8-11). Meg kell neveznünk a másik forrást is, amelyből Mahmud a maga zűrzavaros „Magyar történetét" szerkesztette, és amelyet eddigi tárgyalói szintén nem vettek észre: a Sándor-regény valamelyik keleti változatát.
Annak cáfolásául, hogy Mahmud kalauzolásával az elveszett magyar ősgesta részleteit sikerülhetne kihámoznunk, a Scheiber Sándor-emlékkönyvben (1984) sorra vettünk néhányat a török nézőpontból írott krónika kusza utalásaiból. Az egyezések a legapróbb részletekig terjednek, így például „Rúm padisahjainak" (vagyis a bizánci császárok makedón elődjeinek) származtatása a Iustinus 7. könyvének elején olvasható királylista átvétele; Karalu álomlátása nem egyéb, mint a Caranusnak adott jóslat stb. De a kompilátor nem érte be Iustinusnak közvetlenül makedón vonatkozású könyveivel: a Filibe (Philippopolis - Plovdiv) alapításának történetében felbukkanó lófej Iustinus karthagói elbeszéléséből (18, 5, 16) van átvéve, a Velence tengeri hatalmát jelképező faerősségek pedig Themistoklés „fa-falainak" (2, 12, 13 muri lignei), azaz Athén hajóinak a megfelelői. Akárhány helyen kiderül, hogy Mahmud, a Budáról Isztambulba vetődött portai tolmács nem pontosan tolmácsolja Iustinus latin szövegét.