Justinus keletrómai császár 527. április 1-jén tette meg uralkodótársává unokaöccsét és fogadott fiát, Justinianust, aki később az egyik legjelentősebb bizánci császárrá vált. Az akkor 44 esztendős társuralkodó alacsony sorból származott, Naisszosz városa mellett, a mai Szerbiában látta meg a napvilágot. Justinianus elsősorban nagybátyja révén tudott érvényesülni, akinek hadvezéri karrierje I. Anastastasius császár (ur. 491-518) idején felívelt, így ő Konstantinápolyban jogot és filozófiát hallgathatott. 518-ban aztán Justinus megszerezte a főhatalmat, unokaöccsét hamarosan fogadott fiává, consullá, és a hadsereg főparancsnokává tette. A trónörökös először azzal keltett nagy figyelmet, hogy feleségét, a későbbi Theodóra császárnét (akit Prokópiosz a Titkos történetben erkölcstelen nőnek fest le) rendkívül alacsony sorból, a hippodrom táncosnői közül választotta, elérve Justinusnál, hogy engedélyezze 524-ben az alsó és felső néprétegek házasságát.
Az idős császár 527 tavaszán maga mellé vette Justinianust, majd pár hónappal később pedig meghalt, megkezdődött az a korszak, ami sok szempontból megrajzolta a középkori Bizánc arcképét. Justinianus még abban az évben célul tűzte ki a bizánci törvények és jogszabályok összegyűjtését és rendszerezését, egy tizenhat tagú bizottságot bízva meg a munkával. A Codex Justinianus tartalmazta a Hadrianus (ur. 117-138) óta hozott összes rendeletet, ezenkívül a császár jogászai összeállítottak egy jogi tankönyvet, és később Justinianus rendelkezéseit is korpuszba gyűjtötték. Az uralkodó Theodosius (ur. 379-395) korához hasonló államvallást képzelt el, megfelelő irányzatnak pedig az ortodoxiát jelölte ki. Személyét a pápa fölé helyezve, az egyház irányítását hasonló módon képzelte el, mint ahogy a birodalmat kormányozta, uralkodása volt Bizáncban a cezaropapizmus legjelentősebb időszaka. Az ortodoxia támogatásával egy időben Justinianus megkezdte a hellén kultúra intézményeinek leépítését, bezáratta az egykor Platón által alapított filozófiai iskolát, helyette kolostorok alapítását szorgalmazta.
A császár jogi és egyházügyi reformjain kívül katonai eszközökkel is a régi Róma feltámasztására törekedett: Két legtehetségesebb hadvezére, Belizár és Narszesz vezetésével bizánci csapatok döntötték romba a Vandál Királyságot (533), húszéves küzdelemben meghódították a keleti gótok itáliai államát (553), valamint területeket szereztek a császárnak a nyugati gót Hispánia délkeleti csücskében. Keleten Justinianusnak állandó perzsa támadásokkal, míg a Balkánon a szláv törzsek fosztogatásaival kellett szembenéznie, ám ezekkel a VI. századi Bizánc még sikeresen megbirkózott. A császár a régi birodalom fényét a főváros reprezentációjában is igyekezett megmutatni, nevéhez fűződik a Hagia Sophia, az isteni bölcsesség templomának építtetése. Justinianus 565-ben azzal az érzéssel hunyta le szemét, hogy sikeresen feltámasztotta a régi Rómát. Hódításai azonban nem bizonyultak tartósnak, ráadásul a kincstár kiürült, a kimerült birodalomban a történelem során először a bubópestis is pusztított. A Kárpát-medencébe érkező avarok (568), és az iszlám zászlaja alatt egyesülő arabok (622) későbbi támadásaival a sors más jövőt tartogatott Bizánc számára. (Tarján Tamás)

Justinianus császár institutiói négy könyvben