A törvényalkotók közül egyesek kendőzetlenül és leplezetlenül írták elő törvényként azt, amit igazságosnak tekintettek, mások pedig gondolataikat gazdagon feldíszítve, az igazságot mitikus koholmányokba öltöztetve kápráztatták el a tömeget. 2. Mózes mind e kétféle törvényalkotást elvetette - az egyiket figyelmetlennek, hanyagnak és a filozófiához méltatlannak tartotta, a másikat pedig hazugnak, mely teli hamis szemfényvesztéssel -, amikor a törvényeknek a legszebb és legszentebb kezdetét úgy alkotta meg, hogy nem rögtön azzal kezdi, mit kell tenni, s ellenkezőleg, mit nem. Szükségesnek látszott ugyanis, hogy úgy alakítsa a későbbi törvények hatálya alatt élők gondolkodásmódját, hogy közben nem folyamodik mítosz-költéshez, és nem helyesli azt sem, amit mások állítottak össze. 3. Ahogy mondottam, ez a kezdet a legcsodálatosabb, hiszen tartalmazza a világteremtést, s így a világ összhangban van a törvénnyel, a törvény pedig a világgal, a törvénytisztelő ember egyúttal világpolgár, hisz tetteit a természet akarata szerint irányítja, amely természet az egész világot kormányozza.
4. A világteremtéssel kapcsolatos gondolatok szépségét azonban egyetlen költő, egyetlen prózaíró sem képes méltóképpen dicsőíteni, hisz ezek felülmúlják a beszédet és a hallást, fönségesebb és szentebb létezők annál, semhogy valamely halandó érzékszerveivel kapcsolatba kerülhessen velük.