A szofista (ógörögül: Σοφιστής) című dialógus Platón kései filozófiájának kulcsműve, melyben a korábbi dialógusok szofisták elleni polémiáit folytatja.[1] A szofisztika természetének vizsgálata során olyan problémák is vizsgálat tárgyai lesznek mint lehetséges-e egyáltalán látszat, hamis beszéd és hamis vélemény. A dialógus középpontjában a nem-lét és a lét problematikája áll. Ebben a műben találkozhatunk először a metafizikai kutatásban alkalmazott rendszeres nyelvi elemzés módszerével. A dialógus szerkezete világos és logikus, de nem egyszerű.
A dialógusban megjelenő számos résztvevő tulajdonképpen csak Platón kiváló dramaturgiai érzékének köszönhető, mivel valójában egy emberrel vitatkozik, az i. e. 5. század egyik legnagyobb hatású gondolkodójával az eleai Parmenidésszel. A szofisták parmenidészi argumentumokat fordítanak saját céljaikra, ezért van szükség Parmenidész fő ontológiai tézisének a cáfolatára. Parmenidész elmélete azonban nem csupán a szofisták miatt fontos Platónnak, hanem a középső korszakban keletkezett ideaelméleti hipotézisek miatt is melyek sok tekintetben Parmenidész gondolataira támaszkodnak. Az ideaelméletben felmerülő problémák tisztázása a parmenidészi létező és nem létező felülvizsgálatával lehetséges.
Tartalomjegyzék
1 A dialógus felépítése
1.1 Első rész (216a – 236d)
1.2 Második rész (236d – 264b)
1.2.1 A nemlétező aporiái
1.2.2 A létező aporiái
1.2.3 Megoldások
1.2.3.1 A lét és a nem-lét összefonódása
1.2.3.2 A beszédhangok és a zenei hangok hasonlata. A nemek vegyülése és a dialektika
1.2.3.3 A nem-létező létének és a létező nemlétének bizonyítása az öt kiválasztott forma segítségével
1.2.3.4 A nem-létező kifejezés jelentése
1.2.3.5 A hamis beszéd, hamis vélemény és hamis elképzelés lehetőségének a vizsgálata
1.3 Harmadik rész (264b – 268d)
1.3.1 A szofista mesterségének a meghatározása
2 Jegyzetek
3 Források
4 További információk
|