Az ókorban senki nem vonta kétségbe e kis mű hitelességét, a közfelfogás a művet ma is hitelesnek, Platóntól valónak tartja.
A párbeszédnek két résztvevője van. Az egyik Platónnak egész életét meghatározóan befolyásoló tanítója, legtöbb művének főszereplője, Szókratész, ez a különös, elveihez szilárdan ragaszkodó, az embereket furcsa kérdéseivel nyugtalanító, zavarba ejtő, az általánosan elfogadott vélemények igaz voltáról elgondolkodtatni akaró ember, foglalkozására nézve kőfaragó, a másik a kis-ázsiai Epheszoszból való Ión, a meglehetősen hiú és beképzelt, nem is túlságosan okos, de alapjában nem rossz szándékú rhapszódosz...
Platón célja azonban Szókratész olykor már bosszantó, akadékoskodó vagy a mai olvasó számára egyenesen butának tűnő kérdéseivel nem az volt, hogy a költészetnek minden áron valami misztikus vagy irracionális magyarázatát adja, hanem, hogy szétválassza a költészetet és a tudományt, és ezzel megmutassa a költészet sajátos voltát. Szétválassza, szemben a kor - egyebek közt Arisztophanész Békák című vígjátékában is megszólaló - közfelfogásával, mely a kettőt összemosta, hiszen az allegorikus magyarázatoknak is éppen az volt a célja, hogy a Homérosztól mondottakat és a kor más elemekre épülő, tudományos világképét összhangba hozzák, és így a „Homérosz minden tudás tárháza" nézet fenntartható legyen. Platón éppen azt akarta világossá tenni, hogy a költészet lényegénél fogva más, mint a tudomány, s így a valóságról való ismereteket nem a költőnél kell keresni, hanem a tudósnál, a filozófusnál ...
Platón ebben a sokaktól sokáig kedves, de jelentéktelen alkotásnak tartott műben, mely, úgy látszott, csak arról szól, miképpen szorít sarokba egy nagyképű, üresfejű rhapszódoszt Szókratész, s melynek egésze csupán ironikus, néhány olyan kérdést vet fel, melyre Arisztotelész óta sokféle felelet született ugyan, de végleges és teljes megoldás egy sem - az alkotáslélektan kérdését: hogyan születik a jó mű? És az irodalomértelmezés kérdését: léteznek-e, létezhetnek-e olyan elvek, olyan tekhné, amelynek alapján pontosan és tárgyszerűen megállapítható, hogy egy mű jó-e? Vagy az értelmezés maga is művészet? Felvethető-e és ha igen, mennyiben, a költői mű igazságának kérdése? Kifejezhet-e valami általánosat az egyéni sorsokról szóló műalkotás és mennyiben?
Ión, a rhapszódosz és Homérosz-magyarázó, Homérosz isteni dicsérője, aki Homérosztól függ, azért figyelemreméltó, mert befogadó és közlő egy személyben ...